Az ellenzék szerint politikai elnyomás eszköze a CNCD

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a kormánykoalíció politikai parancsára működő elnyomó eszközzé vált – reagált csütörtöki közleményében Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke arra, hogy az intézmény kétezer lejes bírságot szabott ki Klaus Johannisra egy politikusokra vonatkozó kijelentése miatt. Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát (USR) elnöke a bírság kapcsán szolidaritását fejezte ki az államelnökkel.

A PNL elnöke azt is bejelentette: törvénytervezetet dolgoznak ki, amellyel módosítják az intézmény statútumát. Szándékuk az, hogy a CNCD-tagokat ne politikai alapon nevezzék ki – tette hozzá.

„A CNCD diszkrimináló bizottsággá vált, amely a PSD-ALDE koalíció parancsára működő politikai elnyomó eszköz. A PNL elítéli a diszkriminációellenes tanács Klaus Johannis államfőt érintő botrányos döntését” – mondta Orban, aki szerint ebből is kiderült: miért volt fontos a szociáldemokratáknak, hogy a liberálisoknak járó helyre az ALDE képviselője kerülhessen a tanácsban. „Ezzel sikerült megszerezniük a politikai többséget” – következtetett a PNL vezetője, aki szerint a politikai vezéreltség abból is szembetűnő, hogy Viorica Dăncilă kormányfő valóban súlyos, autistákat diszkrimináló kijelentésével megúszta a büntetést. 

Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát (USR) elnöke is reagált a CNCD bírságára és szolidaritását fejezte ki az államelnökkel. Azt mondta: elégedett lesz, ha a Klaus Johannis által használt „büntethető alakok” kifejezés használata miatt őt magát is megbírságolja a diszkriminációellenes tanács. „Mit üzenünk ezzel a fiataloknak?  Azt, hogy nálunk rendben van az, hogy elítélt vagy tolvaj légy, hogy lopj a közpénzből, mert továbbra is vezetheted az országot?!” – méltatlankodott Dan Barna az egyik hírtelevízió műsorában, és arra is felhívta a figyelmet: az igazságügy Romániában fő vitatémává vált egyéb fontos témák rovására.

Kapcsolódók

Kimaradt?