A külügyminiszter felvállalja az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe való költöztetéséről szóló memorandumot

Az általa vezetett tárca indítványára, külügyminiszteri minőségében vállalta fel az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe való költöztetéséről szóló memorandumot, amelynek alapján politikai döntéshozók bevonásával elemzik ki a kérdést – mondta szerdán Teodor Meleşcanu.

A külügyminiszter felidézte, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben döntött az USA izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe való költöztetéséről, és ezzel ismét a közérdeklődés középpontjába került a közel-keleti konfliktus megoldásának kérdése, amely „50 éve van befagyasztva”.

A téma a romániai közéletben is aktuálissá vált, ezért úgy döntöttek, hogy a leghelyesebb lesz felmérni a vitatott lépés lehetséges előnyeit és hátrányait, Románia érdekeinek figyelembevételével. Mivel ehhez szükség volt a kormány hozzájárulására, memorandumot szövegeztek meg ebben a kérdésben, hogy a későbbiek során a külpolitikai kérdésekben döntőképes szervek elé terjeszthessék a felmérés eredményét – magyarázta Teodor Meleşcanu a képviselőház külpolitikai bizottsága előtt.

A külügyi tárca vezetője elmondta, az említett találkozón Mihai Fifor védelmi miniszter, Carmen Dan belügyminiszter, valamint a Román Hírszerző Szolgálat és a Külügyi Hírszerző Szolgálat képviselői is részt vettek, és a román diplomácia vezetője mindannyiuktól azt kérte, hogy írásban sorolják fel, szerintük milyen következményei és „érzékeny pontjai” lehetnek annak a döntésnek, hogy Románia Tel Avivból Jeruzsálembe költöztesse az izraeli nagykövetségét.

Meleşcanu azt mondta, az államelnöki hivatalt is meghívta erre a tanácskozásra, de utóbbi úgy értékelte, hogy csak akkor foglalkozik a kérdéssel, amikor már elkészül egy, az elnök elé terjeszthető dokumentáció. A külügyminiszter hozátette, az Európai Unió tagállamainak képviselőivel valószínűleg pénteken tárgyalnak erről a kérdésről.

Meleşcanu kifejtette: a Jeruzsálem-kérdésben megfogalmazott, és a kormány által elfogadott memorandum nem titkos, a dokumentumra csak az van ráírva, hogy „nem tartalmaz nyilvános jellegű információkat”.

Arra a kérdésre, hogy ki vállalta a felelősséget a dokumentumért, a külügyminiszter azt felelte: noha nem írta alá, mert abban az időpontban éppen Líbiában tartózkodott, ő vállalta érte a felelősséget, mert a memorandum a külügyi tárca kezdeményezésére jött létre „a folyamat megértése és kezelése céljából”. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?