Antal Árpád: a bukaresti Aszpirin mellé kell a budapesti C-vitamin
  • 2018. szeptember 18., kedd
    Diána
  • 17°
    Kolozsvár
    • 10°
      Csíkszereda
    • 16°
      Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • 16°
      Székelykeresztúr
    • 11°
      Kovászna
    • 11°
      Kézdivásárhely
    • 10°
      Barót
    • 11°
      Sepsiszentgyörgy
    • 19°
      Arad
    • 17°
      Gyulafehérvár
    • 19°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • 11°
      Déva
    • 16°
      Nagybánya
    • 17°
      Marosvásárhely
    • 16°
      Zilah
    • 16°
      Szatmár
    • 16°
      Nagyszeben
    • 20°
      Temesvár
    • 11°
      Brassó
    • 18°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6478 LEI
    • 1 USD = 3.9793 LEI
    • 1 GBP = 5.2258 LEI
    • 100 HUF = 1.4303 LEI

Antal Árpád: a bukaresti Aszpirin mellé kell a budapesti C-vitamin


-A A+

Hosszú távon kockázatos lehet, hogy a romániai magyar közösség intézményrendszere a magyar kormánytól függ – jelentette ki néhány napja Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpádot e kijelentés hátteréről, illetve arról kérdeztük, hogy ideális intézkedés-e Sepsiszentgyörgyöt méretes magyar zászlókkal ékesíteni március 15-én, ha Bukaresttel szeretné szorosabbra fonni kapcsolatát az adófizető erdélyi magyarság.

Hogyan alakult ki az ez Budapest-függőség, amely ön szerint hosszút távon egészségtelen? Ki nevezhető meg ebben felelősként?

Hát, akkor tisztázzuk a fogalmakat a legelején. Én első sorban arra utaltam, hogy veszélyeket is hordoz magában az, ha az erdélyi magyarság számára fontos intézmények finanszírozása Budapesttől függ. És ha az erdélyi magyarságra gondolunk, nem parlamenti ciklusokban gondolkodunk, hanem nemzedékekben, évtizedekben és évszázadokban. És ha évtizedekben gondolkodunk, akkor nem zárható ki, bár nem kívánatos, hogy egy adott pillanatban Magyarországon, Magyarország számára kedvezőtlen fordulat álljon be azáltal, hogy Gyurcsány Ferenc, vagy egy hozzá hasonló mentalitású politikus kerüljön a kormányzat élére, akinek az egyik első döntése az lesz, hogy ezeket a csapokat elzárja, ezt a rendszert szétveri, amit egy évtized alatt összeraktunk. Ez a történetnek az egyik része, ami nagyon fontos. Ez tehát egy veszély. Persze, láttam, hogy Budapesten ezt úgy is értették: na, végre valahára valaki felébredt Erdélyben, aki azt mondja, hogy nem kell a magyar államnak az erdélyi magyar intézményrendszert támogatnia…

Jó, de Gyurcsány Ferencnek és pártjának támogatottsága jelenleg 4,52 százaléknyi Magyarországon. Ez a veszély ma olyan tudományos-fantasztikus feltételezésként hat…

Mondom még egyszer: én nem azok közé tartozom, akik polgármesteri, parlamenti vagy kormányzati ciklusokban gondolkodnak, hanem inkább nemzedékekben. S még ha jelenleg kicsi is ennek a valószínűsége, a politikában nem lehet semmit kizárni. Tehát nem zárható ki az, hogy – mondjuk – 15-20 év múlva, de nyilván nem a közeljövőben, egy olyan fordulat álljon be a magyar politikában, amikor egyszer csak a magyarok úgy fognak dönteni, hogy egy olyan ember vezesse Magyarországot, akinek a sok más prioritása mellett az egyik az lesz, hogy az erdélyi magyarsággal a viszonyát máshogy alakítsa, ezeket a rendszereket szétverje. De ez a történetnek csupán az egyik része.

A másik része az: nagyon fontosnak tartom azt, hogy a magyar állam odafigyeljen az erdélyi magyarokra, támogassa követeléseiket, érezzük azt, hogy van a hátunk mögött valaki, aki mindenben támogat, ami nekünk fontos. A harmadik része pedig arról szól, és a nyilatkozatom is többek között arról szólt, hogy nekünk nem szabad elkényelmesednünk, azt érezve most, hogy a magyar kormány támogat minket, és ezért adott esetben legyintsünk, ha valamilyen bukaresti finanszírozás megszűnik.Mert azt gondolhatjuk – és a mai kontextusban akár joggal –, hogy ezt a finanszírozást ki lehet váltani egy magyarországi finanszírozással. A történet lényege az, hogy elsősorban nekünk mindent Bukarestből kell megkapnunk, ami az intézményrendszerünk fenntartását illeti, mert mi a román államnak fizetjük az adót. Az erdélyi magyar emberek és a román állam közti viszonyban mindaddig, amíg mi oda fizetjük az adót, jogos elvárás az, hogy az összes olyan intézményt, amely számunkra fontos, azt finanszírozza – a bölcsődétől az óvodán és iskolán át egészen az egyetemig. Gyakran el is szoktuk mondani, hogy mi minden problémánkkal Bukarestbe megyünk, mert különben miért fizetnénk mi adót a román államnak.

Jótékony lenne tehát ennek a kapcsolatnak a szorosabbra fonása, ha jól értem. Ennek leghatékonyabb módszere például Sepsiszentgyörgy fellobogózása március 15-én? Azért kérdezem ezt, mert az tudvalévő volt, hogy egy ilyen intézkedésre épp a bukaresti kormány helyi megbízottja fog elsőként ugrani...

Azok közé tartozom, aki soha nem fog kompromisszumot kötni ebben… Mert ha nekem holnap Bukarestből valaki azt mondja: ha lemondok a magyar identitásomról, akkor Sepsiszentgyörgy központján autópálya fog áthaladni, akkor én attól még nem fogok lemondani. Szerintem a helyes döntés az, hogy mi egyrészt világosan kimondjuk: a szülőföldünkön élünk, van egy saját nemzeti identitásunk, és ahhoz tartoznak bizonyos jogok, szimbólumok, amelyeket használunk. Március 15. pedig az ünnepnapunk, és nem tettünk ki több zászlót, mint amennyi december 1-jén ki van téve Sepsiszentgyörgyön, hogy akkor ezt is tisztázzuk. Ráadásul idén március 15-én kerek évforduló volt, úgyhogy nem értem a problémát... A prefektus pedig nem tudja, hogy az ilyen gesztusokkal csak erősíti a mi nemzeti önazonosságunk.

Többször is említették, legutóbb éppen a napokban az, hogy „mi”, vagyis a székelyföldi magyarság képviselőt küldött a magyar országgyűlésbe. Még egy név is elhangzott, hogy pontosan kit is. Milyen összefüggés van e kijelentés és aközött, hogy a Budapest-függőség hosszú távon nem egészséges? Én némely ellentmondást vélek ebben felfedezni...

Nincs ellentmondás, mert megint csak azt kell mondanom, hogy akkor nem olvasta valaki végig a nyilatkozatom. Annak végén az is ott volt, hogy szerintem az volna az ideális, és nekünk azt kellene elérnünk, hogy több szempontból is megérje erdélyi magyarnak lenni. Ez azt jelentené, hogy mind a román állam, mind pedig a magyar állam figyelme ránk összpontosuljon, és ez megjelenjen a támogatáspolitikában is. Azonban ez a támogatáspolitika nem lehet egy nullás játszma, miszerint az, amit Bukarest nem finanszíroz, azt Budapest finanszírozza, mert ebből mi, erdélyi magyarok nem nyerünk semmit. Ezt nem tartom egészségesnek. Egészségesnek azt tartom, hogy akkor a román állam lássa el a feladatait és kötelességeit a magyar közösséggel szemben, minden intézményünket finanszírozza, ami nekünk fontos, és ehhez jöjjön hozzá a magyarországi támogatás, ami a demográfiáról, ami a kultúránkról és oktatásukról szólhat. Tehát nekünk meg kell kapnunk mindazt, amit megkap egy teleormani román, és emellé pedig meg kell kapnunk még azt – mint például az Aszpirin plusz C-vitamin esetében – amit a magyar állam hozzátesz. Ennek eredményeképpen nekünk versenyképesebbeknek kell lennünk, az oktatási rendszerünknek pedig jobbnak kell lennie, a gazdaságunknak fejlettebbnek, és amitől a mi kultúránknak színvonalasabbnak kell lennie.

Szó nincs arról, hogy az erdélyi magyarok és Budapest kapcsolatát gyengíteni kellene. Nem. Erősíteni kellene. De ez az erősítés a pluszt adja, és nem azt, hogy gyakorlatilag ezzel jussunk el arra a szintre, ahová a román állam kötelességei révén el kellene jutnunk.

Térjünk vissza egy az erdélyi szavazatokkal szerzett országgyűlési mandátumokhoz. Mit szól ahhoz, hogy a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Political Capital számításai szerint a Fidesz tulajdonképpen nem kapott erdélyi szavazatokból mandátumot. És mit gondol arról, amit Barna Gergő szociológus mondott a Maszolnak: miszerint az Antal-Semjén féle számítási módszer inkább politikai, mintsem matematikai.

Én nem vitatkozom Barna Gergővel, mert mindketten szociológusok vagyunk, és én nagyra értékelem a Gergő munkáját. Viszont nehéz elfogadni azt, hogy 200 ezer ember szavazata gyakorlatilag csak egy politikai számítás. Persze, el lehet mondani valamit szociológiailag úgy, hogy politikailag rosszul lehet értelmezni. És szerintem ebben a történetben ez a probléma. Persze, ez a történet nem fekete-fehér, mert az egész D’Hondt-mátrix egy bonyolult rendszer, és ugye, Magyarországon ott van még ez a győztes-kompenzációs történet, amit ha kiveszünk, akkor a Fidesznek hét mandátummal kevesebbje van, de ha csak azt vesszük figyelembe, akkor viszont csak öt mandátummal lenne többje. Tehát sokféleképpen le lehetne vezetni. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy gyakorlatilag itt van 200 ezer ember, aki elment és élt szavazati jogával. És nekem azt ne mondja senki, hogy valaki az ő szavazatával nem járult hozzá valamihez. És mihez járul hozzá? Hát, a Fidesz-győzelméhez járult hozzá azzal, hogy a Fideszre szavazott, a Fidesz mandátumaihoz járult hozzá. Arról már nem beszélve, hogy nagyon sok olyan erdélyi magyar van, akinek van állandó lakcíme Magyarországon, és akinek a szavazatát, illetve a szavazata által kiváltott mandátumot nem lehet számszerűsíteni, de ott van… Szerintem ebbe a vitába nem érdemes belebonyolódni. Aztán ráadásul az egésznek van egy erkölcsi és egy politikai része is. Az erkölcsi rész az, hogy az erdélyi magyarok kiálltak a magyar kormány mellett, a politikai meg az, hogy éltek a szavazati jogukkal.

A kétfajta parlamenti szavazás, a hazai és a magyarországi nem kelt zavart az emberekben a prioritásokat illetően? Mert amikor a kettőt egymás mellé tesszük, a választópolgár akár azt is mondhatja egy következő hazai választáson, hogy „nekünk bőven elég a budapesti, mert tulajdonképpen onnan jön a támogatás”…

Szerintem ez első sorban Bukarest problémája. A következő hetekben, hónapokban, években pontosan ezt kell tudatosítanunk Bukarestben, hogy az nem lehet, és nem tesz jót Romániának, sem a román-magyar együttélésnek, ha az erdélyi magyarok fejében az lesz, hogy minden rossz Bukarestből jön, minden jó pedig Budapestről… De itt a felelősség Bukarestben van, és nem az erdélyi magyarokkal van baj. Bukarest hozzáállásának, viszonyulásának kell radikálisan megváltoznia.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X