Johannis szerint senki nem kérdőjelezi meg a román jogállamiságot

Senki nem kérdőjelezi meg a román jogállamiságot, ezért Romániát nem fogja hátrányosan érinteni, ha az Európai Unió ehhez a feltételhez köti majd az uniós pénzek kifizetését - mondta pénteken az államfő.

Klaus Johannis a bulgáriai Ruszéban találkozott bolgár és osztrák kollégájával. A találkozót követően külön a román újságíróknak elmondta: úgy gondolja, Romániát nem fogja hátrányosan érinteni az Európai Bizottság javaslata, amely a jogállamiság feltételéhez kötné az uniós pénzek kifizetését, mert a belpolitikai viták ellenére összességében senki nem kérdőjelezheti meg a román jogállamiság létét.

Reményét fejezte ki, hogy soha nem jutnak idáig, annak ellenére, hogy - mint mondta - ő maga is elégedetlen a kormánykoalíció által tervezett igazságügyi törvénymódosításokkal. Johannis szerint Románia számára "katasztrófa" lenne, ha megkérdőjeleznék a jogállamiságát és uniós pénzektől esne el.

Az elnök fontos és szükséges lépésnek tartja az Európai Bizottság javaslatát, amely - szavai szerint - senkit nem érhetett meglepetésként, hiszen már régóta szó van róla, de még sokat kell dolgozni azon - tette hozzá -, hogy pontosítsák a kritériumokat, hiszen az eljárásoknak átláthatóknak és könnyen követhetőknek kell lenniük.

Kapcsolódók

Kimaradt?