Különbizottságok alakultak a nemzetbiztonsági reform és közigazgatási kódex kidolgozására

Két újabb különbizottságot hozott létre a román parlament szerdán: az egyiknek a nemzetbiztonsági törvények korszerűsítése, a másiknak a közigazgatási kódex kidolgozása lesz a feladata.

A szociálliberális többség a titkosszolgálatok feletti parlamenti felügyelet megerősítésének szükségességével és a biztonsági kihívások megváltozásával indokolta a nemzetbiztonsági törvények átírását.

Klaus Johannis államfő a parlament ülését megelőzően reményét fejezte ki, hogy a nemzetbiztonsági különbizottság nem azért alakul meg, hogy a Szociáldemokrata Párt "elfoglalja" és politikai felügyelet alá helyezze a titkosszolgálatokat is, melyek jelenleg az elnöki hivatal, illetve az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanács felügyelete alatt működnek. Rámutatott: a nemzetbiztonsági törvények korszerűsítésére szükség van, azokat azonban szerinte széles körű konzultációval, az elnöki hivatal és az érintett intézmények álláspontjának figyelembe vételével kell előkészíteni.

A másik különbizottság feladata a központi és helyi közigazgatás működését, a köztisztviselők jogállását, a közvagyon kezelését és a közszolgáltatások megszervezését egységes keretbe foglaló közigazgatási kódex véglegesítése lesz. Az előző kabinet által kezdeményezett tervezettel az RMDSZ is elégedetlen: Kelemen Hunor pártelnök kedden azt mondta róla, hogy sokkal inkább központosítani akar, mint decentralizálni.

A különbizottságok megalakítása ellen szavazó ellenzék kifogásolta, hogy a szociálliberális kormánytöbbség a törvényalkotás megszokott, szakbizottsági előkészítése helyett "futószalagon" alakít különböző különbizottságokat, amelyek szerintük vagy a valós vita megkerülését szolgálják, vagy a kormányzás kudarcairól próbálják a figyelmet elterelni álproblémák előtérbe helyezésével.

A 2016-ban megválasztott törvényhozás - a képviselőház 21 és a szenátus 22 állandó szakbizottsága mellett - egy-egy közös különbizottságot hozott létre az igazságügyi reform, a centenáriumi év, Románia 2019-es uniós elnöksége, illetve egy új élelmiszerkereskedelmi törvény előkészítése érdekében, továbbá még négy különbizottságot különböző feltételezett visszaélések kivizsgálására.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?