Minority SafePack: iktatta az aláírásokat a nemzeti hatóságnál az RMDSZ

Iktatta az Országos Lakosság-nyilvántartási Igazgatóságnál a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés romániai aláírásait az RMDSZ szerdán. Kelemen Hunor szövetségi elnök, a polgári kezdeményező bizottság helyettes képviselője abban bízik, hogy nem születik elutasító politikai döntés a következő három hónapban, csakis a kötelező adminisztratív vizsgálatot hajtja végre a nemzeti hatóság.  

Az RMDSZ elnöke úgy véli, a Minority SafePack-et érintő érdemi vitára, döntésre a jövő évi parlamenti választást követően kerül majd sor az Európai Parlamentben és Bizottságban. A kezdeményezők szerepe most az, hogy a tagállamok államfőit és kormányait meggyőzzék, az MSPI nem a többségi társadalmak ellen irányul.

„A mi kezdeményezésünk nem a tagállamok ellen irányul. Nem akarja az Európai Uniót szétverni, ellenkezőleg: erősíteni akarja azt. Ha ötvenmillió európai polgár szolidáris a többséggel, akkor a tagállamok sikeresebbek lesznek. Összeurópai érdek, hogy Európa ne legyen megosztott, hogy ne létezzen a boldogabb nyugat és a kevésbé boldog kelet, ahol a kommunizmus örökségét az őshonos kisebbségek mindmáig hátukon cipelik” – tette hozzá Kelemen Hunor.

A román államfő viszonyulását ma még nem tudja megelőlegezni, az viszont bizonyos, hogy nagyon fontos szerepe lesz akkor, amikor az Európa Tanács asztalára kerül a kezdeményezés.

Az aláírásokat az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai jelenlétében iktatták, a szövetségi elnök ismételten köszönetet mondott a magyar embereknek, a történelmi magyar egyházaknak, illetve a szövetség helyi és megyei szervezeteinek, hogy segítették és támogatták a kezdeményezést.

A FUEN elnöke, Vincze Loránt elmondta: az aláírások benyújtásának folyamatát azért kezdték Bukarestben, mert a Minority SafePack kezdeményezés innen indult, az erdélyi magyarság, az RMDSZ fogalmazta meg európai szinten az őshonos kisebbségek elvárásait. Tájékoztatott: a nemzeti hatóságoknak három hónap áll rendelkezésére, hogy igazolják az aláírások hitelességét.

A FUEN elnöke kifejtette: feladatuknak tekintik, hogy minél szélesebb körben ismertessék a Minority SafePacket Európában. „Az a cél, hogy kormányoknak, parlamenteknek mutassuk be, hogy miről szól a kezdeményezés: nem kíván elvenni semmit a tagállamoktól, épp ellenkezőleg, az európai értékeket erősíti, és hozzá kíván tenni az Európai Unióhoz. Azt kívánjuk, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűség elismerést nyerjen Európában, hogy szülessenek olyan intézkedések, amelyek hosszú távon biztosítják a közösségek fennmaradását” – fogalmazott.

A támogató aláírások leadása csütörtökön Besztercebányán, Szlovákiában folytatódik.

Az európai polgárok 2012 óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást. Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget kihasználva dolgozta ki az RMDSZ és a FUEN azt a javaslatcsomagot, amelyben az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását szorgalmazza. A Minority SafePack néven előterjesztett javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az EU-nak az őshonos nemzeti kisebbségek védelmében.

Kapcsolódók

Kimaradt?