„Budapest támogatja a romániai magyarságot”

Martonyi János külügyminiszter hétfőn Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot, miután találkozott Bukarestben Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.

Az RMDSZ székházában tartott megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: a romániai magyar nemzetközösség legitim, parlamenti képviselőjekén tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak, amelyek meghatározzák hosszú távon a sorsát. Kelemen elsősorban a romániai közigazgatási régiók tervezett kialakítását, az alkotmánymódosítást, valamint az új restitúciós törvény kidolgozását nevezte meg.

A régiók újrarajzolása ügyében Kelemen Hunor úgy vélte, fennáll annak a veszélye, hogy a romániai magyarságnak az önkormányzati döntéshozatalban való részvétele csökken. Leszögezte: az RMDSZ nem fogadhat el semmilyen visszalépést az anyanyelvhasználat és a közösségi jelképek használata tekintetében sem. Mint mondta, ehhez szükség van Magyarország támogatására, illetve arra, hogy az RMDSZ partnereket találjon a román politikában. kint

Martonyi János leszögezte, Budapestnek az a dolga, hogy segítse a romániai magyar közösséget, ami azt jelenti, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság különböző várakozásait és igényeit, legyen szó nyelvhasználatról, közösségi jelképek használatáról vagy közigazgatási reformról.

A külügyminiszter megismételte, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet belügy, és példaként említette, hogy bukaresti látogatása alkalmából kapott egy listát a magyarországi román kisebbség problémáiról, amit alaposan tanulmányozni fognak, jóllehet - mint mondta - Magyarország sokat tett a román kisebbség érdekében.

Martonyi János reményét fejezte ki, hogy a székely zászló kapcsán felerősödött retorika véget ér. Úgy vélte, hogy Magyarország ezt nem viszonozta, és példaként említette, hogy a magyar miniszterelnök meg sem szólalt ebben a kérdésben.

Kimaradt?