Ismét elhalasztották az ítélet kihirdetését Horváth Anna perében

Csütörtökről péntekre halasztotta a kolozsvári táblabíróság az ítélet kihirdetését Horváth Anna perében.

Mint ismert, Kolozsvár volt alpolgármesterét befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással, Fodor Zsolt kolozsvári üzletembert pedig befolyásvásárlással és pénzmosással vádolja a korrupcióellenes ügyészség. 

Horváth Anna nem egyedül várta az ítélet kihirdetését: a tárgyalóterem előtti folyósó gyakorlatilag megtelt sajtósokkal és az RMDSZ-es politikussal szolidarizáló személyekkel – helyi tanácsosokkal, az ügyvezető elnökség munkatársaival, a kolozsvári magyar színház társulatának több tagjával. Fél kettő körül jelentették be, hogy az ítéletet péntekre, ismeretlen időpontra halasztották. Ennek okait nem részletezték.

Az ítélethirdetést voltaképpen már harmadszor halasztották el Horváth Anna perében. Előbb a bírónő procedurális mulasztását kellett előtt pótolni, majd amikor ez megtörtént, újabb időpontot hirdettek meg. Egyébként a bírónő azért halasztotta legutóbb az ítélethirdetést március 22-re, mert a múlt héten "egy konferencián kellett részt vennie". Horváth Anna röviden így kommentálta a sajtónak a csütörtöki fejleményeket: "Harmadik halasztás, megyünk előre".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?