Dragnea pere: a PSD elnökének volt felesége kifizette az okozott kárt

Bombonica Prodana, Liviu Dragnea volt felesége azt állítja, hogy visszafizette az okozott kárt, ezért az ellene folyó per megszüntetésére kéri a Legfelsőbb Bíróságtól a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatósággal kapcsolatos ügyben.

Bombonica Prodana kérését ügyvédje tolmácsolta, mivel a vádlott nem jelent meg a tárgyaláson. Liviu Dragnea viszont megjelent, mert vádlottként hallgatják ki ebben az ügyben. A bíróság előtt néhány tüntető Szociáldemokrata Párt (PSD) és Dragnea-ellenes jelszavakat skandál. A helyszínre több csendőrt vezényeltek ki.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016. július 15-én állította bíróság elé hivatali visszaélésre való felbujtás és közokirat-hamisításra való felbujtás miatt a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, Liviu Dragneát, aki a fetételezett tettek elkövetése idején a Teleorman Megyei Tanács elnöke volt.

Ugyanabban az ügyben Dragnea volt feleségét, Bombonica Prodanát, a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság akkori magas beosztású hivatalnokát, valamint további kilenc személyt is bíróság elé állította a vádhatóság.

A DNA szerint Dragnea közbenjárt, hogy két személyt (Adriana Botorogeanut és Anisa Niculina Stoicát) a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazzon, holott tisztában volt vele, hogy valójában mindketten a PSD Teleorman megyei szervezeténél dolgoztak, hivatalos munkahelyükön pedig meg sem jelentek és semmiféle feladatot nem láttak el.

Tavaly februárban az ügy vádlottai közül három - Adriana Botorogeanu, Anisa Niculina Stoica és Gheorghe Nicuşor - beismerte tettét és kérte az egyszerűsített eljárást. Liviu Dragnea ugyanakkor - a per tavaly februári tárgyalásán - azt mondta: nem kér egyszerűsített eljárást, és ártatlannak tartja magát. Az ügyben további öt vádlott vallotta magát ártatlannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?