Alkotmányellenes az alkotmánybírák büntetőjogi felelősségre vonását megnehezítő törvény

Részlegesen az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította kedden az alkotmánybíróság azt a törvényt, amely megnehezíti az alkotmánybírák felelősségre vonását.

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke a döntés meghozatala után úgy nyilatkozott, hogy bűnvádi eljárást az ügyészek továbbra is indíthatnak alkotmánybírák ellen a taláros testület jóváhagyása nélkül, de az őrizetbe vételükről, a letartóztatásukról és az ellenük elrendelt házkutatásról csak akkor intézkedhetnek, ha az alkotmánybíróság kétharmados többséggel hozzájárul ehhez. Dorneanu szerint hasonló rendelkezés van érvényben a törvényhozók esetében is, ezért született ez a döntés.

A szenátus februárban fogadta el döntőházként a jogszabályt, amely szerint csak az alkotmánybíróság kétharmados döntésével indulhat bűnvádi eljárás alkotmánybírák ellen, illetve csak így vehetők őrizetbe, tartóztathatók le, vagy rendelhető el ellenük házkutatás. A jogszabályt az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) támadta meg az alkotmánybíróságon.

Toni Grebla volt alkotmánybíró ellen 2015-ben indított eljárást az ügyészség, amely befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolta. 2015 szeptemberében emeltek ellene vádat, még nem született ítélet a perében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?