Az RMDSZ nem ért egyet az ANI-felügyelők béremelésével

Nem szavazta meg az RMDSZ frakciója az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) személyzetének fizetésemelésére vonatkozó jogszabályt kedden a képviselőházban.

Kerekes Károly képviselő elmondta: a sürgősségi kormányrendelet indoklásból az derült ki, hogy 2011-től mostanig 16 felügyelő hagyta el az ügynökséget, főleg a felelősséghez és a megterheléshez viszonyított alacsony bérezési rendszer miatt. A politikus ezt kétségbe vonja.kerekes

Szerinte nem tudható, hogy valóban ez az indoka a felügyelők felmondásának. Ellenben az Orvosi Kamara közleményeiből kiderül, hogy Románia az utóbbi öt évben tízezer orvost veszített el, akik elhagyták a román egészségügyi rendszert, szintén a munkafelelősséghez és megterheléshez viszonyított alacsony bérezések miatt – jelentette ki.

„Tekintettel kellene lenni arra, hogy az orvosok tevékenysége esetében emberek életéről van szó, és ha felelősségről beszélünk, az orvosoknak vállalniuk kell a felelősséget az orvosi műhibákért, viszont az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség alkalmazottai körében semmilyen felelősségről sem beszélhetünk a számos felületes, indokolatlan, bíróság által nem alátámasztott jelentések esetében. Ajánlatos lenne, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség alkalmazottainak felelősségét szabályozni és csak azután beszélni a személyzet bérezéséről” – hangsúlyozta beszédében a Maros megyei képviselő.

A politikus leszögezte: ilyen körülmények között jelenleg nem indokolt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség személyzetének fizetésemelése. Ezért az RMDSZ képviselőházi frakció tagjai nem támogatják ennek a jogszabálynak az elfogadását.

Kimaradt?