Autonómiatervezet: Kulcsár Terza József válaszolt az RMDSZ sérelmeire

A parlamentbe benyújtott autonómia-statútumot a Székelyföldön élők körében gyűjtött támogató aláírásokkal szeretné megtámasztani a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete. Kulcsár Terza József RMDSZ képviselő, az MPP háromszéki elnöke keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy miután tavaly év végén benyújtotta a parlamentbe az autonómia-tervezetet, a párt háromszéki szervezetének vezetői úgy döntöttek, aláírásgyűjtésbe kezdenek, amelynek célja felmutatni, hogy a térségben élők támogatják az autonómia igényét.

Kulcsár Terza József elmondta, Háromszéken kedden kezdődött az aláírásgyűjtés, terveik szerint házról házra járva keresik fel a lakosságot és kérik támogató aláírásukat. Abban bízik, hogy a következő fél-egy év alatt nagyszámú támogató aláírást sikerül összegyűjteni. Reméli, hogy saját pártját is a Háromszéken elindított kezdeményezés mellé tudja állítani, de számít más politikai és civil szervezetek, illetve az egyházat csatlakozására is, hiszen mint mondta, nem a pártokról, hanem az autonómia ügyéről van szó. Hozzátette, hogy a támogató aláírásoknak ugyan nincs jogi hatása, viszont ezzel erőt tudnak felmutatni a parlamentben a törvénytervezet mögött.

Az RMDSZ képviselők még csatlakozhatnak

Az SZNT autonómia-statútumát a parlamentbe benyújtó Kulcsár Terza József sajtótájékoztatón válaszolt azon RMDSZ-es honatyák bírálataira, akik sérelmezték, hogy a háromszéki politikus nem kereste meg őket, hogy aláírásukkal támogassák az autonómia tervezetet. Felhívta az RMDSZ valamennyi képviselője és Bíró Zsolt MPP elnök figyelmét, hogy törvény szerint van lehetőségük utólag is aláírni a parlamentbe benyújtott törvénytervezetet.

Mint ismert, a Benkő Erika képviselővel készített interjúnkban a sepsiszentgyörgyi honatya úgy nyilatkozott: az autonómia témában álláspontja egyezik a háromszéki RMDSZ álláspontjával, miszerint ahhoz, hogy ne seperjék le egyből, a statútumot alkotmánymódosítással és legalább kétszázezer aláírással egyetemben kellett volna azt benyújtani. „Így közösségi akaratot és erőt tudtunk volna felmutatni. Én rossz üzenetnek tartom azt, hogy egy ember, egyéni kezdeményezésként nyújtotta be, mert ennek az az üzenete, hogy az autonómia ügye mögött nincsen népakarat, nincsen erő, ezért nem is kell azt komolyan venni” – fogalmazott a képviselő. Benkő Erika elmondta, hogy Kulcsár Terza József nem szólt neki arról, hogy beterjeszti az autonómia statútumot, és nem kérte, hogy támogassa aláírásával, annak ellenére, hogy korábban határozottan és egyértelműen jelezte neki, hogy amennyiben a beterjesztésre sor kerül, szeretné azt aláírni, mert az autonómia ügyének képviseletét becsületbeli ügynek tekinti.

A másik két háromszéki RMDSZ honatya is hasonlóan nyilatkozott. Márton Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ képviselő a Krónikának azt mondta: őt sem kereste meg az MPP-s politikus, hogy támogassa aláírásával a beterjesztést, de mint mondta, ő különben sem írta volna alá, mert sem az SZNT statútumával, sem az időponttal nem ért egyet. Szerinte az RMDSZ és az MPP által kidolgozott tervezetet kell benyújtani. Fejér László Ödön kézdivásárhelyi szenátor elmondta, Kulcsár Terza József tőle sem kért támogatást. Hozzátette: meglepőnek tartja, hogy Kulcsár az SZNT statútumát nyújtotta be, és nem az RMDSZ- MPP közös tervezetét, amelynek a kidolgozásában ő is részt vett.

Kulcsár elképzelhetetlenek tartja, hogy szándékáról nem tudtak kollégái

A háromszéki MPP-s politikus keddi sajtótájékoztatóján leszögezte: nem akart senkit megsérteni, de meglepték őt a képviselőtársai véleménye, hiszen elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki nem tudott szándékáról. Hozzátette: szeptember óta folyamatosan egyeztetett az Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Korodi Attila frakcióvezetővel, és az általuk javasolt időpontban iktatta a parlamentben a törvénykezdeményezést.

Hozzátette: azt szerette volna, ha mind a harminc RMDSZ honatya aláírja, viszont jogilag utólag is alá lehet írni a törvénytervezetet, így aki akarja, az még megteheti. Kulcsár Terza József elmondta, ha a bukaresti parlamentben most lesöprik az asztalról a statútumot, azt többször is be fogja nyújtani, hiszen még van három év a mandátumából. Emlékeztetett, hogy a Dél-tiroli autonómia statútumot is többször benyújtották, míg sikerült elfogadtatni.

Kapcsolódók

Kimaradt?