Elhatárolódott a PSD Tudose székelyakasztós fenyegetőzésétől

Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától.

Dragnea a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőivel folytatott egyeztetés után a parlamenti folyosón várakozó újságírók előtt azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy Tudose nyilatkozatának elhangzásakor nem akarta a PSD-n belüli akkori feszültséget befolyásolni.

"Most nyilvánosan is elmondom, amit még aznap jeleztem telefonon Kelemen Hunornak, illetve amit a pártunknak a végrehajtó bizottság ülésén, a megyei szervezeteinknek és az RMDSZ-es kollégáknak is elmondtam: én is és a PSD is habozás nélkül elhatárolódunk azoktól a kijelentésektől. Nem értünk egyet azzal, hogy akár csak vitát is nyissunk a halálbüntetés visszaállításáról, ami pedig a magyarokat és zászlókat illető nyilatkozatot illeti, még akkor is, ha (Tudose) mást akart mondani, a kijelentés hatása megsemmisítő jellegű volt" - mondta Dragnea.

A politikus előzőleg az új kormány terveiről tájékoztatta az RMDSZ-t, annak reményében, hogy a magyar érdekképviselet megszavazza az új kormány beiktatását, és parlamenti támogatást nyújt működéséhez. Hozzátette: továbbra is jó viszonyra törekszik a romániai kisebbségekkel és a magyar kisebbséggel.

"A centenárium (az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulója) éve van és mindenki tehet egy kis erőfeszítést, hogy ez az év ne a megosztottság éve legyen, hanem találjunk meg minden olyan témát, projektet és szándékot, amely összeköt"- mondta a PSD elnöke.

Az RMDSZ-szel folytatott megbeszélésen Viorica Dăncilă, a PSD kormányalakítással megbízott kormányfő-jelöltje is részt vett, aki később az újságíróknak elmondta: osztja a pártelnök által kifejtett álláspontot Tudose nyilatkozatáról. A pártján belüli hatalmi harcok miatt egy hete lemondatott Mihai Tudose egy január 10-i tévéműsorban - egy zászlóállításra utaló hasonlat révén - áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat.

Kijelentésétől eddig vezető román pártpolitikusok nem határolódtak el. Tudose kirohanását csak egy-két ellenzéki publicista és néhány alacsonyabb rangú politikus bírálta, közöttük a később kormányalakítással megbízott Viorica Dăncilă EP-képviselő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?