PSD-vezető: vagy Carmen Dannak, vagy Mihai Tudosének mennie kell

Konfliktushelyzet alakult ki Carmen Dan belügyminiszter és Mihai Tudose kormányfő között, és „világos, hogy egyiküknek mennie kell” - véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, Niculae Bădălău.

Egy vasárnap esti televíziós műsorban Bădălău hangsúlyozta, a párt végrehajtó bizottságának hétfői ülésén megoldást kell találni a Tudose és Dan közötti nyílt konfliktus kiváltotta helyzetre. Ugyanakkor kifejtette, szerinte Liviu Dragnea pártelnök nem fogja kezdeményezni, hogy vonják meg a politikai támogatást a miniszterelnöktől.

„Lesz egy nagy problémánk, ha megvonjuk a politikai támogatást Tudosétól, hiszen az államfő nyilvánosan bejelentette, hogy harmadszorra nem fogja kinevezni a PSD miniszterelnök-jelöltjét. (...) Úgy gondolom, vagyunk annyira érettek és bölcsek, hogy nem követjük el ezt a hibát, és megtaláljuk majd a középutat, hogy a párt alapszabályának betartásával folytassuk sikeres kormányzásunkat” – jelentette ki.

A PSD ügyvezető elnöke szerint nincs valós konfliktus a kormányfő és Liviu Dragnea pártelök között. „A Tudose-Dan-konfliktust a média Tudose-Dragnea-konfliktusként állítja be, holott ez nem igaz, mert a pártelnöknek egyetlen nyilvános állásfoglalása sem volt eddig a téma kapcsán. Meg vagyok győződve, hogy tárgyalnak. Én nem láttam semmiféle konfliktust Tudose és Dragnea között” - mondta a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?