Feljelentik Mihai Tudosét az akasztással fenyegető kijelentése miatt

Feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Mihai Tudose ellen, miután a miniszterelnök - a náci ideológiára emlékeztető módon - akasztással fenyegette mindazokat, akik kitűznék a székely zászlót - írja a párt pénteki közleményében.

Az EMNP országos elnöksége szerint a román miniszterelnök szavai teljességgel elfogadhatatlanok és alkalmasak arra, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösségben félelmet keltsenek. Épp ezért a Néppárt lemondásra szólította fel Mihai Tudosét, akit fel is jelentenek a büntető törvénykönyv 369-es – közösség elleni uszításról szóló – cikkelyére hivatkozva.

„Aggodalomra ad okot a tény, hogy miközben a három romániai magyar párt közösen kezdeményezi az önrendelkezésről folytatott román-magyar párbeszéd mielőbbi megkezdését, addig Románia miniszterelnöke - az európai értékekkel és az emberi jóérzéssel ellentétes módon, a 20. század legsötétebb korszakát idézve - akasztásról beszél” - olvasható a Néppárt korábbi közleményében.

Kapcsolódók

Kimaradt?