Figyelmeztető levelet írt hét romániai nagykövet az igazságügyi törvények módosítása kapcsán

Közös levélben fordult hét ország romániai nagykövetsége „az igazságügyi reform folyamatában illetékes minden félhez”, felszólítva őket, hogy „kerüljék az olyan intézkedéseket, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége és a korrupcióellenes harc gyengítéséhez vezethetnek”. 

A Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Hollandia és Svédország romániai nagykövete által aláírt levél rámutat: az elmúlt években jelentős előrelépést tett az ország az igazságszolgáltatás megreformálása terén, az igazságügyi törvények már elfogadott, illetve a büntető törvénykönyv kilátásba helyezett módosításai azonban „veszélybe sodorhatják az eddigi fejlődést”.

A nagykövetségek képviselői emlékeztetnek arra is, hogy az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében ismertetett legutóbbi jelentésében az Európai Bizottság a kiszámíthatóság, az átláthatóság és a széles körű konzultáció szükségességét hangsúlyozza az igazságügyi reform tekintetében. A jelentés következtetéseit az EU Tanácsa is elfogadta december 12-i ülésén - áll még a levélben.

„Felhívjuk az igazságügyi reform folyamatában illetékes minden fél figyelmét, hogy kerüljék az olyan intézkedéseket, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége és a korrupció elleni harc gyengítéséhez vezethetnek, valamint hogy haladéktalanul kérjék fel a Velencei Bizottságot a módosítások véleményezésére” - fogalmaz a levél, amelynek aláírói reményüket fejezik ki, hogy az illetékes politikai szereplők „kellő figyelmet szentelnek eme legitim és a közös európai elkötelezettség jegyében megfogalmazott aggodalmaknak”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?