A legfőbb ügyész alkotmányossági kifogást is emelhet az igazságügyi törvények módosításai ellen

A legfőbb ügyész kilátásba helyezte, hogy az általa vezetett intézmény alkotmányossági kifogást emel a parlament által az igazságügyi törvényeken eszközölt módosítások ellen. 

Augustin Lazăr kedden úgy nyilatkozott, "kényes helyzet" állt elő az igazságügyi törvények kapcsán, és egyelőre vizsgálják a rendelkezésükre álló jogi lehetőségeket. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, azzal is számolnak, hogy normakontrollt kérnek az alkotmánybíróságtól. 

"Ha valaki módosítani akar az igazságügyi törvényeken, ezt nem egy különbizottság keretében és nem sürgősségi eljárással kell megtennie, mert nekünk olyan törvényekre van szükségünk, amelyekben minden állampolgár megbízik. Folyamatban van egy elemzés, és hamarosan ismertetni fogjuk azokat a jogi eszközöket, amelyek révén felülvizsgálható a jogszabályok szövege" - mondta a legfőbb ügyész. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?