Megakadályoznák a magyarokra káros régiósítást

Meg kell akadályozni, hogy az ország régiósítása a kormány által tervezett módon valósuljon meg, vagyis a jelenlegi fejlesztési régiók kapjanak közigazgatási hatásköröket – fejtette ki a maszol.ro érdeklődésére Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a kormány által tervezett régiósítási elképzelés rosszabb, mintha meg sem történne, ezért meg kell akadályozni, hogy a megyei hatáskörök átkerüljenek régiós hatáskörökbe. Mint ismert, a kormány tervei szerint Kovászna, Hargita és Maros megye Brassó, Szeben és Fehér megyével kerülne egy közigazgatási régióba, így a székelyföldi magyar közösség számbeli kisebbségbe kerülne.antal-arpad 2

„Mindazok az elképzelések, amikről eddig beszéltünk, egyik napról a másikra, meghalnának, ha nincs megyei együttgondolkodás" – mondta Antal Árpád, aki szerint Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzatai között van együttgondolkodás, mernek közös álmokat szőni, viszont ha a régiósítás következtében nem Háromszéken kell arról egyeztetni, hogy hogyan hozzanak létre nemzetpolitikai szempontból fontos intézményt, hanem valakivel Gyulafehérváron, akkor komoly problémák lehetnek.

„Ha nem tudunk kialakítani olyan régiót, amelyben hosszú távon tudunk tervezni, akkor keresztbe kell feküdni az egész régiósításnak" -- jelentette ki a polgármester. Intézményépítésre példaként említette a tavaly Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központot, amelyet a szakma eredetileg Kolozsvárra tervezett, de mivel ott nincs önkormányzati háttér és támogatás, Sepsiszentgyörgyön kellett létrehozni.

Kimaradt?