Tăriceanu és Dragnea: az Amerikai Egyesült Államoknak bíznia kell a román parlamentben

Az Amerikai Egyesült Államoknak bíznia kell Románia parlamentjében, amelynek célja az igazságszolgáltatási rendszer megerősítése és a politikai befolyástól való mentesítése - olvasható Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök keddi közleményében. 

A két politikus az amerikai külügyminisztérium az Egyesült Államok külügyminisztériumának hétfői állásfoglalására reagált. Ebben Washington aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román törvényhozás különbizottsága elé a korrupcióellenes harcot esetleg "aláásó" javaslatok kerültek, és felkérte a bukaresti parlamentet, hogy utasítsa el a jogállamiságot gyengítő kezdeményezéséket.

"Az Amerikai Egyesült Államoknak bíznia kell az igazságügyi törvények módosításait tárgyaló román parlamentben, mert ez ugyanaz a parlament, amely elfogadta Románia és az USA közötti, két évtizedes stratégiai partnerséget ünneplő nyilatkozatot; védelmi kiadásokra fordította a bruttó hazai termék 2 százalékát; döntött a román katonai erők részvételéről az afganisztáni és iraki missziókban, valamint az Iszlám Állam elleni koalíció keretében az USA és más szövetségesek mellett; elfogadta a Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzéséről szóló törvényeket" – olvasható a házelnökök közleményében.

A két házelnök ugyanakkor kiemeli, "kellemetlen meglepetésként" érte a parlamentet az USA külügyminisztériumának a román igazságügyi reformmal kapcsolatos közleménye. "Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a partnereinkkel folytatott mindennemű tárgyaláskor abból az USA-ban és Romániában egyaránt érvényes, alapvető alkotmányos elvből indulunk ki, miszerint a parlamentbeli vitákra, döntésekre és szavazásokra a szuverenitás jegyében kerül sor, és ezek nem képezhetik semmiféle nyomásgyakorlás tárgyát" - mutat még rá a közlemény. 

Tăriceanu és Dragnea kifejti, hogy szerintük az USA külügyminisztériumának nyilatkozata nem egy kiegyensúlyozott, objektív elemzés eredménye, hanem a témával kapcsolatban Romániában elhangzott bizonyos vélemények "visszhangja". A két házelnök rávilágít, az igazságügyi reformot a rendszer által elkövetett "számtalan visszaélés" tette szükségessé, és a parlamenti különbizottság által elfogadott mindegyik javaslat célja a visszaélések lehetőségének kiiktatása és a rendszer sebezhető pontjainak felszámolása. 

"Románia parlamentje örömmel az USA külügyminisztériumának rendelkezésére bocsátaná a reformjavaslatok kidolgozásának alapjául szolgáló elvekkel kapcsolatos dokumentációt. Ezen elveket a hazai bírák és ügyészek szakmai szervezetei is széles körben támogatják, és aktívan részt vettek az elmúlt időszakban a témában zajlott vitákon" - mutat még rá a közlemény. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?