Ezt nyilatkozta Kelemen Hunor a bizalmatlansági indítvány vitáján

Az RMDSZ nem tudja támogatni a bizalmatlansági indítványt, de a kormány javaslataival sem tud egyetérteni. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szavazáson tartózkodunk – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a PNL és USR által beterjesztett bizalmatlansági indítvány csütörtöki vitáján.

A politikus úgy fogalmazott, nagyon meglepte az, amikor azt hallotta, hogy egy baloldali, szociáldemokrata kormány neoliberális adópolitikai intézkedéseket vezet be. Úgy véli, olyan brutális, hirtelen meghozott változások ezek, amelyek első ránézésre, közép és hosszú távon kedvező következményeket is eredményezhetnek – a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetet elemezve az RMDSZ elnökének mégis az a meggyőződése, hogy a javaslatok nagy kockázatokat hordoznak magukban, ezekkel kapcsolatban körültekintőbbnek és óvatosabbnak kell lenni.

„Gazdasági növekedés van, hogy ez mennyire fenntartható, annak elemzésére nem vállalkoznék. A megnőtt fizetések növelték a fogyasztást is, így a kereskedelmi egyenleg deficitje már 9 milliárd euróhoz közelít. Nő az infláció, csökkenek a beruházások, és ez aggodalomra ad okot, továbbá az is, hogy az adóbehajtási arány soha nem látott 25 százalékos mélyponton van” – részletezte az RMDSZ elnöke. Ez az állapot egyebek között az ÁFA csökkentéséből is adódik, valamint az ANAF 2015-2016-ban kifejtett, szinte kriminálisnak mondható tevékenységének is betudható. Ennek következtében több százezer cég mondott csődöt és zárt be.

„A kormány által javasolt intézkedések súlyos problémákat vetnek fel az önkormányzatok szempontjából is. Hatalmas pénzösszegektől esnek el annak következtében, hogy a személyi jövedelemadó 16 százalékról 10-re csökken. Ez 37,5 százalékos hiányt jelent a személyi jövedelemadóból befolyt összegből” – nyomatékosított Kelemen Hunor.

Vannak olyan értelmezések, amelyek szerint a kormány által bevezetni kívánt változások azt szolgálnák, hogy az önkormányzatok minél több összeget költsenek saját pénzügyi tartalékukból – az RMDSZ elnöke szerint ez a beruházások csökkenéséhez vezet –, más értelmezések szerint a fiskális reform pénzügyi központosításhoz vezet – amit szintén nem tart helyesnek Kelemen Hunor.

„Az RMDSZ éppen ezért még a 2018-as költségvetés elfogadása előtt megfogalmazta javaslatait, amely alapján a helyben megtermelt személyi jövedelemadó száz százalékban az önkormányzatoknál maradna” – fogalmazott. Mint elmondta, erre azért van szükség, mert a kormány javaslatai ellehetetlenítik a polgármesteri hivatalok működését – ezért az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy már jövő héten szavazzanak a Szövetség által, a szakbizottságokba benyújtott javaslatról. Szerinte ez sem kompenzálná a költségvetésben keletkező hiányt, ezért a kormánynak további megoldásokat is foganatosítania kell ahhoz, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen a közösség számára fontos helyi intézményeket, közszolgáltatásokat megszüntetniük, beruházásokat levágniuk.

A nyugdíjalap helyzetére kitérve rámutatott: aggasztó, hogy 2030-ra, amikor a lakosság 17 millió alá csökken Romániában, 4 millióra tehető majd azok száma, akiknek munkavállalókként kell eltartaniuk az elöregedett lakosságot.    

Kelemen Hunor furcsállta, hogy egy liberális párt neoliberális adózási módosításokat kritizál – ez is azt bizonyítja, hogy Romániában semmi sem az, aminek tűnik. „Ha le akarod váltani a kormányt, partnerekre, hitelességre és nagyobb erőfeszítésre van szükség, így nem ártana bemutatni egy esetleges kormányprogramot az olyan általánosságokon túl, mint a három százalékos költségvetési hiány betartása, a több átláthatóság biztosítása és a bürokrácia csökkentése. Továbbá nevesítened kell a miniszterelnököt, és a fontosabb szaktárcák jelöltjeit. Ez a minimális elvárás ahhoz, hogy komolyan lehessen venni a kezdeményezőket, ez a minimális garancia arra, hogy nem jutunk cseberből vederbe” – összegzett a szövetségi elnök

Kapcsolódók

Kimaradt?