Johannis: a párhuzamos állam egy „rossz vicc”

A párhuzamos állam „egy rossz vicc”, létezik néhány ember, akik ilyen fogalmakat találnak ki, mert magukhoz szeretnék ragadni a hatalmat – nyilatkozta Klaus Johannis államelnök szerdán Ploieşti-en. 

„Ez a párhuzamos állam egy meglehetősen rossz vicc, remélem, a román állampolgárok is megértik, hogy valójában nem létezik semmiféle párhuzamos állam, viszont van néhány ember, aki magához akarja ragadni az egész hatalmat, és ennek érdekében áldozatként tetszeleg, ilyen fogalmakat eszelve ki. Romániában soha nem létezett és nem is létezik párhuzamos állam. Ez a fogalom olyan országokból származik, ahol viszonylag antidemokratikus rendszerek uralkodnak, semmi értelme, hogy párhuzamokat vonjunk” – mondta az államfő. 

Johannis ismét hangsúlyozta: a bűncselekményekkel vádolt személyeknek nincs mit keresniük az országvezetésben. 

„Tudják nagyon jól mi a véleményem, ahogy elmondtam tavaly ősszel is, világossá tettem, hogy nem helyénvaló, hogy bűnügyi problémákkal rendelkező személyek vezessék az országot, mert ez az eredménye: odajutnak, és saját bőrüket próbálják menteni, amelyből ilyen cirkusz születik, amikor normális emberek előállnak ilyen bolondságokkal, mint a párhuzamos állam, mártírkodnak és így tovább, miközben egyetlen céljuk, hogy önmagukat védjék” – fogalmazott az államelnök. 

Johannis elmagyarázta, hogy a többség és az ellenzék között vannak különbségek, de ez nem jelenti azt, hogy létezik a párhuzamos állam.

Kapcsolódók

Kimaradt?