Sepsiszentgyörgyön masírozna ismét az Új Jobboldal – ennek a prefektus sem örül

Idén is Sepsiszentgyörgyön készül felvonulni a szélsőséges Noua Dreaptă (Új Jobboldal). A legutóbbi háromszéki látogatása óta párttá alakult nacionalista szervezet a közösségi oldalon és honlapján toborozza híveit, akiktől azt kéri, hogy 2017 december 1-én mindannyian legyenek az ország szívében, Romániában.

Felhívásukra mintegy 1900-an jelezték, hogy részt vesznek, és több mint 9000-en érdeklődtek az esemény iránt.A Noua Dreapta - Új Jobboldal Párt az elmúlt években három alkalommal vonult fel Sepsiszentgyörgyön, rácsatlakozva a prefektúra által szervezett hivatalos ünnepségre, és olyan magyarellenes jelszavakat skandáltak, mint „Kifelé a magyarokkal az országból!”,  „Székelyföld Románia!”, „Hargita és Kovászna román föld!”, és „A román nyelv az egyeduralkodó!”.

A román szélsőséges alakulat bejelentésére reagált a román nemzeti ünnepet szervező prefektúra, és az eseményt finanszírozó Kovászna megyei önkormányzat vezetősége is. Sebastian Cucu prefektus közleményben leszögezte: nem tűrik el a szélsőséges megnyilvánulásokat december 1-én, Románia nemzeti ünnepén, és a rendfenntartó hatóságok fogják kezelni a nacionalista kilengéseket.

A kormány megbízottja közleményében kifejtette, hogy a Románia nemzeti ünnepe alkalmával Sepsiszentgyörgyön szervezett eseményeket az elmúlt években más vidékről érkező nacionalista csoportok zavarták meg, akik a szervezők meghívása nélkül érkeztek a városba. Sebastian Cucu szerint ezeket a szélsőséges eseteket korábban is elítélték, és a rendfenntartó hatóságok révén ellenőrzés alatt tartották.

Hozzátette, elfogadhatatlannak tartja a szélsőséges megnyilvánulásokat, bárki ellen irányulnak, annál is inkább, mert ezekről az esetekről beszámol a sajtó, és az a hamis kép alakulhat ki Kovászna megyéről, hogy itt interetnikus konfliktus van kialakulóban.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerdán elmondta: az önkormányzatok finanszírozzák az ünnepségeket, ám egyértelmű, hogy az esemény tartalmi részéért a szervezők, így a prefektus felelős. „Nem szeretnénk, hogy bárki azt hihesse, hogy a Kifelé a magyarokkal szlogeneket üvöltő szélsőségesek felvonulása a hivatalos rendezvény része. Megtiltani nem lehet, hogy Sepsiszentgyörgyre jöjjenek, de azt meg lehet tenni, hogy ne a hivatalos rendezvény részeként, csendőrök kíséretében vonuljanak a fasiszta szervezet tagjai”- mondta Tamás Sándor.

Mint arról beszámoltunk, három évvel ezelőtt Erdély András sepsiszentgyörgyi újságíró feljelentette a Sepsiszentgyörgyön uszító román szélsőségeseket, ám az ügyet két év után vádemelés nélkül lezárták.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?