Felfüggeszti a PSD-ALDE koalíció Klaus Johannis államfőt?

Egyre több jele van annak, hogy a PSD-ALDE koalíció Klaus Johannis államfő felfüggesztésére készül.

Erről Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Pát (PNL) elnöke beszélt hétfőn. A politikus szerint a kormánypártok vezetőit az a cél vezérli, hogy „megússzák tetteik következményeit”. Orban arra utalt, hogy a koalíció élén álló politikusok egy részének meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, hogy Klaus Johannis felfüggesztése esetén helyét ideiglenesen Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök venné át. „Így a koalíció csapást tudna mérni az igazságszolgáltatásra. Egy olyan csapást, amit a hírhedt 13-as sürgősségi rendelettel nem tudtak véghezvinni” – magyarázta.

A PNL elnöke szerint a kormánypártok vezetői a csőd felé irányítják Romániát, és már nem érdekli őket az ország nemzetközi megítélése, a jóérzés és a normalitás. „Mindenre képesek, csakhogy kierőltethessék a főügyészek leváltását  és hatályba léptethessék az igazságügyi törvények módosítását” – idézte a News.ro Ludovic Orbant.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?