Jóváhagyták Victor Ponta új pártjának bejegyzését

Jóváhagyta pénteken a bukaresti törvényszék a Pro Románia Párt bejegyzését. A döntés nem jogerős, megfellebbezhető. 

A Pro Románia Párt megalapítását szeptember 3-án jelentette be Victor Ponta, Daniel Constantin és Sorin Cîmpeanu. A projekt elindításakor tartott szeptember eleji sajtótájékoztatón Ponta úgy fogalmazott: a Pro Románia politikai alternatívát kínál. Mint kifejtette, ő is, valamint Cîmpeanu és Constantin is szakítottak 'azokkal a politikai erőkkel, amelyek már nem ígérnek változást.' Azt mondta: napjaink Romániájában nem akar már sem tapsviharokkal tűzdelt végrehajtó bizottsági üléseket, sem olyan politikai vezetőket, akik csak mímelik, hogy szeretik a népet. A volt kormányfő azt is leszögezte, hogy a Pro Románia indulni fog a 2019-es európai parlamenti, illetve az államelnök-választáson, neki azonban nem áll szándékában jelöltetni magát.

Arra a kérdésre, hogy ki a párt elnöke, Ponta úgy válaszolt, meggyőződése, hogy amikor a három alapítónak választania kell majd egymás közül, "egyvalakinek biztosan meglesz az abszolút többsége".

Daniel Constantin képviselő ugyanakkor azt nyilatkozta: az újonnan létesített alakulatnak "minőségi emberekre" van szüksége, nem a parlamentből szándékoznak tagokat toborozni. "Nem a parlamentből akarunk tagokat toborozni. Aki csatlakozni szeretne, azt szívesen látjuk, amennyiben hozzánk hasonlóan gondolkodó személyről van szó. A minőségi emberek közül szeretnénk tagokat toborozni, akik jelenleg valamelyest kívülállóak, de részesei kívánnak lenni ennek a projektnek" - fogalmazott Constantin szeptemberben. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?