Alapfokon pert nyert Fancsali Ernő az Erdély-zászló ügyében

Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke első fokon a március 15-i kolozsvári felvonuláson kapott 500 lejes bírság elleni fellebbezési perét – közölte csütörtökön az EMNP sajtóirodája.

Mint ismeretes, az ünnepi eseményen négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel. A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd.

 „Négyből, három pert megnyertünk a csendőrséggel szemben. Az a tény, hogy eddig két per esetében nem fellebbeztek a csendőrök, bizonyítja, hogy gyenge lábakon áll az érvelésük” – közölte Fancsali.

 A csendőrségnek – az ítélet hivatalos közlése után – 30 napja lesz arra, hogy fellebbezzen. Vincze Zoltán ügyében csütörtökön zajlott le a tárgyalás, a döntést még nem közölte ki a bíróság.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?