Dragnea és Tudose megegyeztek: lesz kormányátalakítás

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottságának csütörtöki ülése után közlik a menesztendő miniszterek nevét - jelentette be kedden Liviu Dragnea pártelnök és Mihai Tudose miniszterelnök. Utóbbi szerint a PSD és a kormány közötti viszonyról is tárgyalni és dönteni fog az alakulat vezetőségi testülete.

A párt központi székhelyén tartott ülést követően Dragnea elmondta: a miniszterelnök ismertette, milyen intézkedésekre lenne szükség annak érdekében, hogy ne legyenek fennakadások a kormányprogram alkalmazása terén. Hivatalosan azonban a párt végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén döntenek majd ezekről.

Mihai Tudose megerősítette, hogy a végleges döntés csütörtökön születik meg, és akkor hozzák nyilvánosságra a menesztendő tárcavezetők nevét is. Hozzátette, a végrehajtó bizottság ülésén szó lesz "a kormány és a párt közötti viszonyról is, hiszen bár politikai kormányról van szó, tisztázni kell néhány tényezőt azzal kapcsolatban, hogy bizonyos pártbeli struktúrák milyen szinten avatkozhatnak be a kormányzati tevékenységbe".

Korábban Niculae Bădălău, a PSD ügyvezető elnöke is arról beszélt, hogy lesz kormányátalakítás, miután találkozott Liviu Dragnea pártelnökkel és Mihai Tudose miniszterelnökkel. Közlése szerint a miniszterelnöknek végre kell hajtania egy kormányprogramot, és jogában áll lecserélni azokat a minisztereket, akik nem az elvárásai szerint teljesítenek.

"Lesz kormányátalakítás, mivel Mihai Tudose azt mondja, hogy néhány ponton lemaradás észlelhető a kormányprogramhoz képest, a miniszterek hibájából. A miniszterelnök a végrehajtó bizottság elé terjeszti döntésének indoklását, mi pedig másvalakit javasolunk miniszternek" - magyarázta Bădălău. 

Arra a kérdésre, hogy a kormányfő kérte-e Liviu Dragnea lemondását a pártelnöki tisztségről, Bădălău így válaszolt: "Nem, ez kizárt. Hogyan kérhetné a pártelnök lemondását?"

Kapcsolódók

Kimaradt?