Újabb rendkívüli ülésre hívták össze a Bihar megyei tanácsot szerdára

Szerdán délelőtt 10 órára újabb rendkívüli ülést hívott össze Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke, miután a kedd délutáni ülést nem lehetett megtartani a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójának távolmaradása miatt.

A prefektúra kéri az új tanácsos beiktatását, hangsúlyozta Pásztor Sándor a megjelent tanácsosok előtt. Azt is elmondta: a megyei önkormányzat alkalmazottai megkeresték, mivel aggódnak a fizetésük miatt. Jogtalan akadályozni egy megye működését – tette hozzá a tanácselnök, aki szerint a délelőtti ülés napirendje jogszerűen volt összeállítva, és arról időben tájékoztatták a PNL-s tanácsosokat is. 

„Ez a teljes mértékű megcsúfolása a politikumnak. Pedig tegnap azzal kezdtem a per utáni első munkanapot, hogy békejobbot ajánlottam nekik” – mondta az ülés után Pásztor Sándor.

A tanácselnöktől megtudtuk, a szerdai ülésen ugyanazokat a napirendi pontokat tárgyalják, melyeket kedden kellett volna: az új tanácsos beiktatását, a már benyújtott stratégiai projektekről szóló határozatot, illetve a tanács és alárendelt intézmények alkalmazottai fizetésének rendezését. „A liberálisok egyébként tudják, törvényellenes, ha nem szavazzák meg az új tanácsos beiktatását, azért nem jönnek el az ülésekre, vagy akadályozzák meg a szavazást” – tette hozzá.

Az ülés után egyébként a megyei önkormányzat egyik névtelenséget kérő alkalmazottja elmondta: ha nem kapja meg a fizetését, pert indít a megyei önkormányzat ellen, mivel őt nem a politikai csatározások érdeklik, hanem az, hogy a számláit kifizethesse.

Kapcsolódók

Kimaradt?