Korodi: Románia nemzetközi vállalásai nem lehetnek politikai játszmák témái

Írásban hívta fel szerdán Korodi Attila a képviselőházi frakcióvezetők és helyetteseik figyelmét arra, hogy az RMDSZ nem kért lehetetlent akkor, amikor kidolgozta az anyanyelvhasználatra vonatkozó 20 százalékos küszöb csökkentéséről szóló törvénytervezet.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője emlékeztetett: ez a jogszabály-módosítás összhangban van a nemzetközi egyezményekben foglaltakkal, illetve az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által kidolgozott, Romániára szabott ajánlásával. Ez utóbbi dokumentumban konkrétan szerepel az, hogy szükség van a húsz százalékos küszöb csökkentésére Romániában.

„Az RMDSZ-nek kötelessége minden lehetőséget és eszközt megragadnia, annak érdekében, hogy megértesse a román társadalommal és politikummal, hogy törekvéseinkkel nem a többségtől akarunk elvenni. Ezért ma délelőtt írásban fordultam a képviselőházi frakcióvezetőkhöz és frakcióvezető-helyettesekhez, valamint a tervezetünkről jelentéstevő bizottságok vezetőtestületeihez, amelyben felhívtam a figyelmet arra, hogy az RMDSZ nem akar mást, mint a törvényes előírások betartását és azok gyakorlatba ültetését, és ennek szellemében dolgozta ki az anyanyelvhasználatra vonatkozó küszöb csökkentésére beterjesztett törvénytervezetét” – idézte a politikust az RMDSZ hírlevele.

Korodi az írásos megkereséshez mellékelte a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Charta alkalmazásáról szóló első szakértői jelentésből, kizárólag a küszöbre vonatkozó általános észrevételeket, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a 20 százalékos küszöb túl magas Romániában, és nem tartja tiszteletben a Charta szellemét. Emellett mellékelte a Miniszteri Bizottság ajánlásait a küszöb csökkentésére vonatkozóan.

„Meg kell érteniük, hogy Románia nemzetközi vállalásai nem lehetnek politikai játszmák témái. Az RMDSZ jobbá kívánja tenni a kisebbségek jogait szabályzó törvényes keretet, ezért iktatta a közigazgatási törvényhez a módosító-javaslatait” – fogalmazott a képviselőházi frakcióvezetője. Korodi emlékeztette a többségi pártokat Románia nemzetközi vállalásaira, amelyekben arra kötelezi magát, hogy törvénytárába beemeli és gyakorlatba ülteti a nyelvi jogokra vonatkozó nemzetközi előírásokat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?