A nemzetbiztonságot veszélyeztető illegális bevándorlók zárt rendszerű központokba kerülnek

A Románia területére érkező illegális bevándorlók között vannak nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek is, de kis számban – nyilatkozta Carmen Dan belügyminiszter az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.

„Olyan számban vannak jelen, amely egyáltalán nem aggasztó. Nem, nincsenek több százan” – fogalmazott a tárcavezető. A miniszter rámutatott, minden bevándorlót leellenőriznek, és azokat, akikről megállapítják, hogy veszélyeztethetik a nemzetbiztonságot, zárt rendszerű központokhoz sorolják be.„Ezeket a személyeket nagyon szigorúan ellenőrizzük. Jó az együttműködésünk az ügyészséggel is. Beazonosítjuk a személyeket és ellenőrizzük őket, hogy megbizonyodhassunk, a menekültközpontokba nem kerülnek olyanok, akik biztonsági kockázatot jelentenek. (...) Akik a menekültközpontokba kerülnek, szabadabbak, de őket sem hagyjuk felügyelet nélkül” – tette hozzá a miniszter.

Carmen Dan szerint eddig mintegy 2 000 migráns lépett az ország területére. „Körülbelül 1 300 személy a szerb határon jött, 300-an a bolgár határon és mintegy 400-an a Fekete-tenger felől érkeztek. (...) A Fekete-tengeren van egy nagyon jól működő rendszerünk, a SCOMAR (a határvédelem Fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere - szerk. megj.), amelynek segítségével 22 tengeri mérföld távolságból is beazonosíthatjuk a hajókat” – mondta a belügyminiszter.

Carmen Dan hangsúlyozta, a hatóságok urai a helyzetnek: „Nem tétovázunk és nem is haladt meg minket a helyzet”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?