Meleşcanu: Verespatak UNESCO-pályázatát illegálisan nyújtották be

Illegálisan nyújtották be Verespatak UNESCO-pályázatát, mert azt se Dacian Cioloş akkori miniszterelnök, se a kormány nem hagyta jóvá - állította szombaton Teodor Meleşcanu külügyminiszter. 

"Tudomásukra akarom hozni, hogy a dossziét illegálisan nyújtották be. Sem Cioloş kormányfő, sem Románia kormánya nem hagyta jóvá, hanem egyik miniszter küldte be. Tehát procedurális hiányosságok vannak. Alapjában véve azonban azt kell szemügyre vennünk, mit kell megvédeni Verespatak környékén. Én ott születtem, ismerem az ottani gondokat, és azt is tudom, hogy az ottani emberek mindig is a bányászatból éltek. A térségben nincs más álláslehetőség. Tehát azt hiszem, az örökség-megőrzést túlzások nélkül kell megoldani, úgy, hogy közben aknázzuk ki a rendelkezésünkre álló forrásokat is" - mondta Meleşcanu. 

A Verespatakért zajló tüntetések kapcsán a külügyminiszter azt mondta: Románia demokratikus ország, az embereknek joguk van tüntetni, hangot adni véleményüknek, de a döntéseket a kormány és a parlament hozza meg. 

Hozzátette: "nagy problémát" jelent az országnak, hogy a Verespatakon aranybászászatot tervező vállalat perbe fogta a román államot. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?