Ezek az RMDSZ törvényhozási prioritásai a pénteken kezdődő parlamenti ülésszakban

A közigazgatási törvény nyelvi jogokat maximalizáló módosítása, illetve az emberek mindennapi problémára megoldást nyújtó tervezetek jelentik az RMDSZ törvényhozási prioritásait a pénteken kezdődő parlamenti ülésszakban – tudtuk meg Korodi Attila képviselőházi frakcióvezetőtől.

A politikust az RMDSZ két frakciójának hétvégi kihelyezett ülése után kerestük meg. Beszámolója szerint a kétnapos zeteváraljai találkozó eredményes volt. „Volt egy jó tavaszi ülésszakunk, számos szakmai, illetve kisebbségvédelmi témában voltak jó törvénykezdeményezéseink vagy vitáink. A frakcióülést azért tartottuk, mert ezt a lendületet meg akartuk őrizn. Most a kollégák úgy jönnek Bukarestbe, hogy mindenki tudja a dolgát, és melyek az elvárások” – mondta Korodi Attila.

A frakcióvezető elmondta, a pénteken kezdődő ülésszakban a közigazgatási törvény nyelvi jogokat maximalizáló módosítása, illetve a magyar diákok differenciált román vizsgáját lehetővé tévő törvény újbóli elfogadtatása jelenti az egyik prioritást. Ez utóbbi jogszabályt ugyanis az államfő a nyáron visszautalta a parlamentnek megfontolásra. A frakcióvezető úgy tudja, hogy Klaus Johannis nem a magyar diákok jogainak bővülése ellen emelt kifogást.

Az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvényeket módosító tervezetről Korodi elmondta: az RMDSZ-frakciók egyetértenek a Tudorel Toader miniszter által megfogalmazott elvi javaslatokkal.  „Úgy gondoljuk, hogy a bírák függetlenségét biztosítani kell, a politikumot visszább kell szorítani az igazságügyben” – mondta a frakcióvezető. Hangsúlyozta azonban: nem tudni még, hogy ez a megelőlegezett nyitottsága az RMDSZ-nek a javaslatok iránt megmarad-e akkor is, amikor a miniszter által ismertetett tervezet a parlamentbe kerül. „A törvénytervezetet ugyanis még nem láttuk” – jegyezte meg.

Korodi Attila elmondta, a kisebbségi jogokat bővítő törvények mellett olyan szakmai területeken kíván az RMDSZ az őszi ülésszakban törvénytervezeteket kezdeményezni, ahol meglátásuk szerint hiányosságok vannak, vagy elavultak a jogszabályok. Tájékoztatása szerint olyan törvénycsomag előkészítésén dolgoznak, amely kiemelten támogatná a nagycsaládokat, és felülvizsgálná az adózási politikát.

A vadkároktól közmunkát szabályozó törvényig

Az RMDSZ hétfői hírlevele részletezte is ezeket a törvénycsomagokat. A közlemény szerint az őszi parlamenti ülésszak prioritásai között az oktatás, mezőgazdaság, gazdaság, munkaügy, egészségügy és közigazgatás területein fontos törvénykezdeményezések kidolgozásában állapodtak meg a képviselők és szenátorok.

Az oktatás területén a szövetség szakpolitikusai olyan kezdeményezéseken dolgoznak, amelyek fejkvótát határoznának meg az állami és magán bölcsődéknek egyaránt, valamint támogatásokat írnának elő a bölcsődékkel is rendelkező oktatási intézményeknek, valamint az iskolákban történő egészséges étkeztetésre való tekintettel, konkrét javaslattal készülnek, hiszen a többség által kezdeményezett kísérleti program nem járt nagy sikerrel.

A frakcióvezetők úgy értékelték, hogy a mezőgazdaság szakterületén első körben a birtokviszonyok rendezésére fordítnának kiemelt figyelmet, hiszen elindult a telekkönyvezés, de számos problémába ütköznek az érintettek, valamint ezen folyamat eredményeként újra kell gondolni az adásvételre vonatkozó hatályos törvényeket: az RMDSZ azt javasolná, hogy csak magánszemély vásárolhasson mezőgazdasági földterületeket.

A vadkárok által eredményezett vitákból kiindulva felgyorsítanák a kártérítés kifizetését, ezt a megyei környezetvédelmi intézmények hatáskörébe utalva. A helyi mezőgazdaság fellendítésének céljából, a helyi termékek forgalmazására is nagyobb figyelmet fordítanának, szorgalmaznák a nagy bevásároló központokban ezen termékek nagyobb mértékben történő árusítását, valamint a családi gazdaságok támogatását.

Az RMDSZ parlamenti csoportja továbbá letisztázná a köz- és magánpraxis közötti átjárhatóságot az egészségügyben, és törvény által biztosítaná a különböző szolgáltatások elszámolását a járóbeteg rendelőkben függetlenül ennek szervezési formájától, valamint törvényi szintre emelne egy olyan jogszabályjavaslatot, amely lehetővé tenné minden végzős orvos részére, hogy ingyen receptet, orvosi küldő papírt és betegszabadságot írhasson elő.

Az RMDSZ frakciói továbbá a munkaügy területén felülvizsgálnák a közmunkát szabályzó törvényt, hiszen jelen pillanatban nem hatékony ennek gyakorlatba ültetése és a magyarországi példák mentén szándékozzák módosítani az érvényben levő jogszabályt. Ugyanakkor a munkabiztonságra vonatkozó törvénybe foglalnák azt, hogy az szakképzést anyanyelven sajátíthassák el, és a nyugdíjtörvénybe belefoglalnának egy olyan előírást, amely lehetővé tenné, hogy a katonaságban eltöltött időszakot minden esetben számolják bele a nyugdíjkorhatár kiszámításakor.

Kapcsolódók

Kimaradt?