Winkler Gyula szerint nemigen értik a magyar ügyet a nagyvilágban

Mennyire ismerik a magyar ügyet a világban? - ez volt a témája Winkler Gyula RMDSZ-es EP- képviselő és Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökének szombat délelőtti előadásának az RMDSZ és a MIÉRT zeteváraljai Edzőtáborában - tájékoztat az RMDSZ hírlevele.

„Erdélyi magyarként romániai magyarok, román állampolgárok, a magyar nemzet tagjai vagyunk, része az Európai Unió polgári közösségének, ugyanakkor egyre többen magyar állampolgárok is. Célunk nemzeti identitásunk, anyanyelvünk és hagyományaink megőrzése szülőföldünkön. Nem akarunk sem elvándorolni, sem beolvadni a román nemzetbe. Összetett identitásunka szülőföldünk és Európa számára többletet jelent, olyan gazdagságot, amelyet nem megszüntetni, beolvasztani kell, hanem megőrizni és fenntartani” - idézte a közlemény Winkler Gyulát.

A képviselő szerint „nemigen” értik a magyar ügyet a nagyvilágban. Szerinte még többet kellene kommunikálni idegen nyelveken, hogy jobban megismerjék a romániai magyar közösséget, ugyanakkor az is fontos, hogy közérthetően fogalmazzuk meg céljainkat, hogy ne csak ismerjék, de értsék is az erdélyi magyar ügyet.

„Egyáltalán nem biztos, hogy ami számunkra egyértelmű, az egy másik nemzethez tartozónak is magától értetődő” - hívta fel a figyelmet Winkler Gyula, példaként említve, hogy az őshonos kisebbség vagy az államalkotó tényező nem biztos ugyanazt jelenti az angolnak, a franciának vagy éppen a flamandnak, mint amit mi értünk alatta.

Elérni Washington és Brüsszel ingerküszöbét

„Akkor lesz valami ügy a világban, ha felhajtás van körülötte, ha eléri Washington és Brüsszel ingerküszöbét, így például a kisebbségek kérdése a jugoszláviai háború idején vált üggyé Európában. Jelenleg szerencsére nem vagyunk ilyen helyzetben, tehát az ingerküszöböt nem érjük el automatikusan így nem könnyű cselekvésre késztetni a másik felet” - fogalmazott Vincze Lóránt.

„A FUEN és az RMDSZ által kezdeményezett Európai védelmet jogainknak - Minority SafePack arról szól, hogy érdekeinket nem magyar ügyként, hanem 50 millió kisebbségi közös érdekeként tüntetjük fel Európában. Ez az a csomagolás, amit nevezhetünk közös kisebbségi nevezőnek is: Európának egyik rejtett kincse az az 50 millió őshonos kisebbséghez tartozó ember, akikről a többség gyakran nem is vesz tudomást” – mondta a FUEN elnöke.

A kisebbségi témákat közérthetően, a többség számára is követhetően próbálják tálalni, magyarázta Vincze, a sportközvetítéseket anyanyelven követni akaró dél-tiroli fiatalok történetével illusztrálva mondanivalóját - számukra is megoldást nyújtana a Minority SafePack. „A Minority SafePack az a közös nevező, amely kimozdíthatja a holtpontról a kisebbségek ügyét az EU-ban; ha ez sikerül, akkor az erdélyi magyarok is mondhatják azt, hogy sikerült az érdekeik egy részét megoldani európai szinten” – összegzett Vincze Loránt.

Kapcsolódók

Kimaradt?