Liviu Dragnea ellenzi az elnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea ellenzi az államelnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából.

A politikus erről csütörtökön nyilatkozott újságíróknak. Egy nappal korábban Tudorel Toader igazságügyi miniszter ismertette az igazságügy működését szabályozó három törvény módosítására irányuló indítványát. Ez kizárná az elnököt a legfőbb ügyész, valamint a főügyészek kinevezéséből. Az elnök helyett a jövőben az igazságügyi miniszter javaslatára a Legfelsőbb Bírói Tanács ügyészi részlege nevezné ki őket.

Dragnea szerint Toader helyesen cselekedett, hogy ismertette javaslatait, ugyanakkor jelezte, nem ért egyet az elnök kizárásával. A pártelnök Klaus Johannis államfőt is bírálta, mert szerinte "elhamarkodottan" foglalt állást.

Hangsúlyozta: egy hosszú, alkotmányos törvényalkotási folyamat elejénél tartanak, amelynek során minden illetékes félnek joga van elmondania álláspontját és érvelni mellette. Mint mondta, a kormánytagok nem "robotok", akik parancsokat teljesítenek, így Toadernek is joga van, hogy legyen saját álláspontja.

Arra a kérdésre, hogy a miniszter miért nem hozta még nyilvánosságra a módosító indítványát, Dragnea azt mondta: törvényesen járt el, hiszen előbb a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) kell megküldenie. Mindazonáltal ez utóbbi intézmény is nehezményezte csütörtökön, hogy nem kapta meg a konkrét szöveget.

Az indítvány felelősségre vonhatóvá tenné a munkájuk során hibát elkövető bírákat vagy ügyészeket, alsó korhatárt vezetne be a bírói és ügyészi pálya elkezdéséhez, és az ügyészségi vezetők mandátumát három évről négy évre bővítené, emellett az igazságügyi felügyeletet áthelyezné a CSM hatásköréből az igazságügyi minisztériumhoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?