A Patriot rakéták hatékonyságát ecsetelte az amerikai nagykövet

Jelentős hatása lesz annak, ha Románia Patriot légvédelmi rakétarendszert vásárol, e beszerzés által a szomszédos államok és a NATO védelméhez is nagy mértékben hozzájárul majd Bukarest - nyilatkozta az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete a Román Televíziónak adott interjúban.

Hans Klemm emlékeztetett, hogy a román védelmi minisztérium az év elején tárgyalásokba kezdett az Washingtonnal Patriot rakéták beszerzéséről, az üzletet pedig több amerikai kormányügynökségnek is jóvá kellett hagynia.

A nagykövet meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat a Patriot rakéták megvásárlásával zárul majd, és a beszerzésnek szerinte jelentős hatása lesz. "A rakétarendszer nemcsak Románia védelmét fogja biztosítani az esetleges agresszív légi támadásokkal szemben, hanem - közvetett módon - a szomszédos országok és a NATO védelméhez is hozzájárul majd" - mondta Klemm.

Arra a kérdésre, hogy szerinte a tervezett beszerzés feszültté tenné-e a Románia és Oroszország közötti viszonyt, a nagykövet így válaszolt: "Semmi nem szolgáltathat okot erre, hiszen ezzel Románia kizárólag védelmi képességét igyekszik fejleszteni".

Az amerikai külügyminisztérium két héttel ezelőtt jóváhagyta, hogy az USA Patriot rakétákat adjon el Romániának 3,9 milliárd dollár értékben - jelentette a Reuters hírügynökség a Pentagon illetékes ügynökségére hivatkozva.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?