Semjén: az állampolgárság válasz Trianon kihívására

A kornak megfelelő választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn, egy pénteki fórumon.

A kereszténydemokrata párti politikus a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nemzetpolitikai fórumán, kérdésre reagálva fejtette ki álláspontját az - Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó - 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumáról.

Semjén Zsolt úgy vélekedett, a tudományos műhelyeknek meg kell adni minden állami támogatást ahhoz, hogy a történelmi valóságnak megfelelően megírhassák az első világháború, Trianon és az idegen impériumokba szakadt magyarság történetét, mert "ha azok írják meg, akik velünk szemben állnak és álltak, abból nem fogunk jól kijönni".

Trianon tekintetében a miniszterelnök-helyettes természetesnek nevezte, hogy a magyar nemzet megélje fájdalmát, hiszen emberek millióinak életét nyomorították meg, de büszkének kell lennie arra, hogy túlélte a "brutális csonkítást". "Akármi történt, meg akarunk maradni, és magyarként akarunk megmaradni" - szögezte le Semjén Zsolt. Kifejezte meggyőződését: a trianoni döntés csak részben a világháború elvesztésének következménye, legalább ilyen fontos, hogy "egy nemzetietlen és hazaáruló banda Budapesten szétverte a magyar államiságot, a magyar önvédelmet, és tudatosan lefegyverezte a magyar hadsereget".

A miniszterelnök-helyettes szerint a központi hatalmak által elvesztett első világháborúnak lett területi következménye, de nem volt szükségszerű, hogy ilyen "brutális" területi és népességi veszteség érje a magyarságot, ezt bizonyítja Törökország példája. "Ha nemzetietlen hatalom van Budapesten, akkor az egyetemes magyarság ügye mindig rosszul fog állni" - vonta le a következtetést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Kapcsolódók

Kimaradt?