Az ALDE jelenlegi minisztereit javasolja a következő kormányba is

„Elvileg” a következő kormányban is Teodor Meleşcanu lesz a külügyminiszter - ezt ő maga nyilatkozta pénteken Kolozsváron. 

Meleşcanut egy kolozsvári diplomáciai fórumon kérdezte a sajtó arról, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) jelenlegi minisztereit tervezi-e nevesíteni a következő kormányba. Erre válaszolva azt mondta, az alakulat tervei szerint kitartana jelenlegi tárcavezetői mellett, koalíciós kormányról lévén szó azonban vélhetően lesznek még egyeztetések, és valószínűleg a jövendőbeli miniszterelnök is hozzá kíván majd szólni ahhoz, hogy kik alkotják a kabinetét. „Elméletileg azonban továbbviszem a külügyminiszteri megbízatást” – tette hozzá. 

A tárcavezető azt is elmondta, szerinte az elmúlt időszak politikai válsága negatívan befolyásolta az ország megítélését. „Manapság sajnos az emberek nem ismerik a valós helyzetet egy-egy ország kapcsán, csak a tömegtájékoztatási eszközök által közvetített képet látják, és ennek alapján alkotnak véleményt. A valóságot csak azok ismerik, akik közvetlenül érintettek az adott problémában, válságban. Mindenki más csak az erről alkotott képet veszi át. Ezért általában minden, ami történik, rossz hatással van az ország megítélésére, beleértve ezt a politikai válságot is” – magyarázta Teodor Meleşcanu. 

Arra a kérdésre, hogy érkezett-e hozzá konkrét jelzés e tekintetben más országok részéről, a külügyminiszter így válaszolt: „A lej leértékelődése eléggé egyértelmű jelzés. Ilyenkor politikai jelzésekre már nincs is szükség."

Kapcsolódók

Kimaradt?