Munkaügyi miniszter: az államfőnek nincs oka visszaküldeni az egységes bértörvényt

Klaus Johannis államfőnek nincs oka visszaküldeni a parlamentnek megfontolásra az egységes bértörvényt - nyilatkozta hétfőn Lia Olguţa Vasilescu. 

„Úgy gondolom, nincs oka az államfőnek visszaküldeni a jogszabályt a parlamentbe. De ha vissza is küldi, úgyis ugyanabban a formában fogják elfogadni. Az egyetlen dolog, ami ez esetben történhet - de azt hiszem, ezt az államfő sem szeretné - az az, hogy július 1-jétől nem lép lép hatályba a törvény. Márpedig a helyi közigazgatásban dolgozók nagyon várják már az új bértáblát. Ami pedig az esetleges alkotmányossági kifogásokat illeti, ezekre sincs ok” – mondta a munkaügyi miniszter.

Megkérdezte a sajtó a tárcavezetőtől, hogyan vélekedik arról, hogy - források szerint - a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kérni fogja Klaus Johannistól, küldje vissza az egységes bértörvényt a parlamentnek megfontolásra. „Az én álláspontom az, hogy csak a parlament tagjait, a nép ügyvédjét és a legfelsőbb bíróságot illeti meg ez a jog” – válaszolt Lia Olguţa Vasilescu.

Források szerint a CSM azoknak a módosító javaslatoknak az újbóli átvizsgálását kéri, amelyek értelmében eltérő bérezésben részesülnek majd a bíróságokon, illetve törvényszéken szolgálatot teljesítő bírák, valamint a bírósági ügyészségek és törvényszéki ügyészségek ügyészei. Emellett a bírósági és ügyészségi kisegítő személyzet bérezésével kapcsolatos bizonyos előírásokkal is elégedetlen a CSM. 

Kapcsolódók

Kimaradt?