Benkő Erika: tegyen a román állam gesztusokat a kisebbségek felé a centenárium kapcsán

A közelgő centenárium kapcsán a gyulafehérvári ígéretekre emlékeztetett kedden napirend előtti felszólalásban a Román Képviselőházban Benkő Erika sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselő.

Benkő elmondta, nem lehet úgy a centenáriumról beszélni, hogy abból kimaradjanak a romániai kisebbségek. „Fontos, hogy a kisebbségek szempontjait is figyelembe vegyék, és az is, hogy a román állam gesztusokat tegyen a centenárium kapcsán a kisebbségek felé” – közölte felszólalásában Benkő. A képviselő hangsúlyozta, hogy a kisebbségek helyzete nem javult az elmúlt 99 évben, egyes nemzeti közösségek, mint a szászok, szinte teljesen eltűntek, másoknak kettős mércével kell szembenézniük.

A képviselő felidézte, a gyulafehérvári nagygyűlésen konkrét ígéretek születtek, de ezek nem valósultak meg, ellenkezőleg, nem biztosított sem a zavartalan anyanyelv-, sem a szimbólumhasználat. „Holott a gyulafehérvári nyilatkozat világosan rögzítette azt, hogy a romániai nemzetiségeknek joga van ahhoz, hogy az anyanyelvüket használják, jelenleg is akadályokba ütköznek azok, akik az anyanyelvüket szeretnék használni a román egészségügyben, vagy a bíróságokon, hogy csak két egészen konkrét példát említsek. Míg Moldva zászlóját gond nélkül lehet használni, Székelyföldét eltávolítják minden közterületről, pedig mindkét régió ugyanúgy az ország része.”

A képviselő ugyanakkor arra figyelmeztetett, nagyon fontos lenne az, hogy a magyar közösség úgy érezze, 99 év után Románia elismeri a nemzeti kisebbségeknek az identitásukhoz való jogát és ezeknek a jogoknak a reális gyakorlását. „Nagyra értékeljük azt, hogy Románia jelentős vállalásokat tett nemzetközi szerződésekben, ami a kisebbségek jogainak gyakorlását illeti, de azt gondoljuk, hogy hiba az állam részéről az, hogy a gyakorlatban ezek a vállalások nagyon csekély mértékben valósultak meg.”

Benkő kiemelte, a nemzeti közösségek számára és a magyar közösség számára a centenárium egyfajta összegzés, egyfajta visszatekintés arra, hogy az elmúlt 99 évben a román állam hogyan viszonyult a nemzeti közösségek felé. „De ugyanakkor jó lehetőségnek tartjuk arra is, hogy ennek a százéves évfordulónak a kapcsán Románia nagylelkűen és befogadóan viszonyuljon hozzánk, hogy tényleg azt érezzük, mi is teljes jogú polgárai vagyunk ennek az országnak. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a gyulafehérvári ígéretek ne csak ígéretek maradjanak, hanem konkrét valósággá váljanak”− zárta beszédét a sepsiszentgyörgyi képviselő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?