Legkésőbb kedden elküldik a kormánynak a Btk.-módosítást

Hétfőn vagy legkésőbb kedden elküldik a kormánynak, majd azt követően a parlamentnek a Büntető törvénykönyvet és a Büntető perrendtartási törvénykönyvet módosító törvénytervezetet - nyilatkozta Tudorel Toader igazságügyi miniszter. 

„Meglátjuk, hogy változtatunk-e valamit az igazságügyi minisztérium honlapján is megtalálható tervezeten. Ma, legkésőbb kedden elküldjük a kormánynak, utána pedig a palamentnek, attól függően, hogy a szükség lesz-e változtatásokra vagy sem” – nyilatkozta Toader az igazságügyi minisztérium épülete előtt. A szaktárca vezetője elmondta, hétfőn egy újabb közvitára kerül sor a Büntető törvénykönyv és a Büntető perrendtartási törvénykönyv módosításával kapcsolatban. 

„Ez a második közvita, 12 órakor kezdődik. (...) Szakemberek, jogászok is jelezték, hogy részt vesznek, vitázni fogunk és meglátjuk, hogy milyen javaslatok születnek, mik lesznek az érvek és az ellenérvek” – mondta Toader. 

Kimaradt?