Dragnea „csak” helyi szintű együttműködést ajánlott Zilahon az RMDSZ-nek

 „Csak” helyi szintű együttműködést ajánlott az RMDSZ-nek – pontosított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök vasárnap a Romania TV hírtelevízióban, amikor neki szögezték azt a kérdést, hogy valóban kormányra hívta-e egy nappal korábban az RMDSZ zilahi kongresszusán mondott beszédében a magyar érdekvédelmi szövetséget.

Ugyanakkor leszögezte: a központi együttműködéstől sem zárkózik el, ha a koalícióban felvetődik ennek a lehetősége.

„A következő lépés a még jobb együttműködés lesz. Már most is együttműködünk a parlamentben, de ez lehetne még szorosabb. A következő lépést a helyi közigazgatásban tehetnénk meg a közösségeink érdekében” – fogalmazott Liviu Dragnea.

A PSD elnöke szerint az RMDSZ múltbeli kormányzati szerepvállalásai az ország javát szolgálták, mert a szövetség felkészült embereket küldött a Victoria-palotába. Többek között ezért sem tartja rossz ötletnek a jelenlegi koalíciós együttműködés kiszélesítését. Hozzátette: mindeddig nem folytattak pontszerű tárgyalást az ALDE-val az RMDSZ kormányra hívásáról.

Mint arról szombati, helyszíni tudósításunkban beszámoltunk, Liviu Dragnea felidézte az RMDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás előzményeit. „Lehet, hogy elérkezett az idő a következő lépés megtételéhez” – fogalmazott a politikus, akinek a szavai úgy értelmezhetők, hogy kormányra hívta az RMDSZ-t. „Nem kell erről most a kongresszuson dönteniük” – sietett hozzátenni.

A zilahi RMDSZ-kongresszus végén Kelemen Hunor szövetségi elnök leszögezte, egyelőre nem foglalkoztatja a kormányra lépés kérdése. Hozzátette:  az RMDSZ egyelőre azt tekinti céljának, hogy tartalommal töltse meg a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodását. 

Kapcsolódók

Kimaradt?