Ezt mondta Liviu Dragnea a közkegyelmi törvénytervezetről

Szerdán ül össze a Szociáldemokrta Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottsága (CexN), hogy megbeszélje a közkegyelmi törvény tervezete kapcsán kialakult helyzetet - nyilatkozta hétfőn Liviu Dragnea pártelnök, hozzátéve, nem a Şerban Nicolaéjé az utolsó szó a jogszabállyal kapcsolatban. A pártelnök ugyanakkor szankciókat is kilátásba helyezett. 

„Nem Şerban Nicolae fog dönteni a törvény végső formáját illetően. Úgy gondolom, hogy a szenátus jogi bizottságának sikerült túlbonyolítania ezt a törvényt, a legjobb megoldás az lett volna, ha a jogszabály abban a formában kerül ki a szenátusból, ahogyan a kormánytól érkezett, mert túl sok módosítást eszközöltek rajta, és nagyon elégedetlen vagyok emiatt. Szerdán 10 óra 30 perckor ül össze az Országos Végrehajtó Bizottság, amelynek keretében megtárgyaljuk ezt a kérdést és egyebeket is” – nyilatkozta Dragnea.

A pártelnök hozzátette, az is előfordulhat, hogy a felsőház plénuma visszaküldi a tervezetet a szakbizottsághoz, ugyanakkor azonban nem szeretné, ha a szenátus hallgatólagosan fogadná el a törvényt. „Nem csak én, hanem mások is elégedetlenek azzal, ami a bizottságban történt. (...) Ha már nincs tekintélyem a párton belül, akkor lehet, elmegyek és hivatásos horgász leszek. Engem az érdekelt, hogy ne fogadják el azokat a módosításokat. A végrehajtó bizottságban meg szeretnénk beszélni a dolgokat átláthatóan, mert nekik azt mondták, hogy minden rendben van a módosításokkal. Akkor jöttek rá, hogy rosszul tájékoztatták őket, amikor meglátták az én állásfoglalásomat” – fogalmazott Dragnea.

A PSD elnöke ugyanakkor szankciókat is kilátásba helyezett a közkegyelmi törvénytervezettel kapcsolatban a szakbizottságban történtek miatt. 

Arra a kérdésre, hogy keresni fog-e a PSD jobb jogászokat, Dragnea azt felelte, "itt nem a jogászok minőségéről van szó, hanem hozzáállásról és jellemről". 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?