Dragnea „kicsit csalódott” az igazságügyi miniszterben

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea csütörtökön azt nyilatkozta, hogy „kicsit csalódott” Tudorel Toader igazságügyi miniszter azon döntésével kapcsolatban, hogy nem menti fel tisztségéből a legfőbb ügyészt és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét. 

Arra a kérdésre, hogy elégedett-e az igazságügyi miniszter jelentésével kapcsolatban, amely az ügyészségek munkáját vizsgálta, Liviu Dragnea azt válaszolta: „Nem. Én többször elmondtam a nyilvánosság előtt, hogy támogatni fogom a döntését, bármi is legyen az, hogyha megalapozott. Sajnos nincs amit támogatnom, mert arra vártam, hogy vagy alátámasztja, hogy miért kell maradniuk az ügyészeknek, vagy megindokolja, hogy miért kéri felmentésüket. Ehelyett egy felmentési indoklást hallottunk, majd és egy olyan végkövetkeztetést, amely szerint megőrizhetik tisztségüket. Sajnos nincs amit támogatnom és elismerem, kicsit csalódott vagyok.” 

Dragnea azt is hozzátette, hogy nem merült fel az igazságügyi miniszter menesztése a döntése miatt. Hozzátette, a tárcavezetőnek az a legfontosabb dolga, hogy az igazságszolgáltatási törvényeket módosító javaslatcsomagot dolgozzon ki a következő időszakban. 

Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy nem időszerű jelen pillanatban a legfőbb ügyész és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének tisztségből való felmentésére irányuló eljárás elindítása. 

Kapcsolódók

Kimaradt?