FRISSÍTVE - Megvonta politikai támogatását az ALDE Daniel Constantintól

FRISSÍTVE: Megvonta politikai támogatását a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) Daniel Constantintól, a párt társelnökétől, aki miniszterelnök-helyettesi és környezetvédelmi miniszteri tisztséget is betölt.

A döntést az ALDE Központi Politikai Bürója hozta meg, a támogatás megvonására irányuló javaslatot több mint 80-an támogatták szavazatukkal, 12-en ellene szavaztak – közölte vasárnap a párt másik társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu.

A környezetvédelmi tárca irányítását a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter, Graţiela Gavrilescu veszi át, akinek a helyére az ALDE szenátusi frakcióvezetőjét, Viorel Iliét jelölik. Az ügy hátteréről itt olvashat részleteket.

FRISSÍTÉS 1 - Constantin: alapszabály-ellenes a döntés

Daniel Constantin szerint alapszabály-ellenes a döntés, amellyel az ALDE megvonta tőle a politikai támogatás. A politikus elmondta, Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökön, illetve Sorin Grindeanu miniszterelnökön múlik, hogy elfogadják-e vagy sem ezt a döntést, "amelynek semmi köze nincs a törvényességhez".

Constantin hangsúlyozta, az alakulat alapszabálya értelmében az elnök vagy társelnök ellen kizárólag a párt kongresszusa hozhat ilyen döntést. "Ezeket a szabályokat azonban már többször lábbal tiporták, nem ez az első alkalom. Sajnálattal kell közölnöm Călin Popescu-Tăriceanuval, hogy annak, ami ma történt, semmi köze nincs a liberalizmushoz. A liberalizmus nem csak az állampolgárok jogaiért és szabadságaiért folytatott harcot jelenti, hanem szabad és korrekt választásokat és még sok mindent" - nyilatkozta a társelnök.

FRISSÍTÉS 2 - Tăriceanu: Constantin támogatja a "binomot"

Daniel Constantin retorikája és politikai tevékenysége homlokegyenest ellentétes mindazzal, amit az ALDE képvisel - nyilatkozta vasárnap a párt társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu.  "Jelenleg egy torz ország látszatát keltjük, amelyben nem az állampolgárokat képviselő, reprezentatív intézmények - a parlament és a kormány - hozzák a fontos döntéseket, hanem szűk hatalmi körök, amelyeket az úgynevezett binom vagy trinom ural. Nos, miközben párttársaimmal együtt azon vagyunk, hogy térjen vissza az ország a valódi jogállam alapvető elveihez, kollégánk nyílt színen támogatja a rendszert és a binomot. (...) Politikai szempontból gyakorlatilag elváltak az útjaink, párttársaim pedig nem akarják, hogy olyan miniszter képviselje az alakulatot a kormányban, aki technokrataként viselkedik" - fogalmazott Tăriceanu. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?