Kihallgatták a legfőbb ügyészségen „a kalasnyikovos” Cătălin Rădulescut

Tanúként hallgatták ki a legfőbb ügyészségen Cătălin Rădulescu képviselőt a közrend megzavarásának ügyében nyitott kivizsgálás kapcsán. 

A legfőbb ügyészség sajtóirodája szerint Rădulescu kihallgatására még a múlt héten került sor, miután a vádhatóság hivatalból vizsgálatot indított az Argeş megyei szociáldemokrata képviselő Adevărul napilapnak adott nyilatkozatai miatt.

Az interjúban Cătălin Rădulescu annak az elképzelésének adott hangot, hogy a bukaresti Victoriei (Győzelem) téri tüntetők ellen vízágyúkat kellene bevetni, ugyanakkor azt is elmondta, hogy AKM gépkarabély van a birtokában, amelyet nem habozna használni, amennyiben 'valakinek eszébe jutni megváltoztatni ezt az államot, amelyért harcoltunk.' 

Ezt követően a rendőrség visszavonta Rădulescu fegyvertartási engedélyét és 2 500 lejes bírság kifizetésére kötelezte. Az Argeş megyei rendőr-felügyelőség ugyanakkor feljelentést tett a legfőbb ügyészségen a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok áthágása miatt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?