Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház a diszkriminációellenes tanács felszámolását

Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megszűntetéséről szóló törvénytervezet.

A Bogdan Diaconu független képviselő által benyújtott jogszabály hatályon kívül helyezi a 2002/48-as törvényt, amelynek alapján megalakult az Országos Diszkriminációellenes Tanács, a jogszabály hatályon kívül helyezése tehát az intézmény megszüntetését vonja maga után.

A tervezet 2016. szeptember 26-án került a parlament elé. Az előterjesztő indoklása szerint az Országos Diszkriminációellenes Tanács „állami költségvetésből fenntartott intézmény, amely az évek során bebizonyította, hogy román- és nemzetellenes intézményként működik, és az RMDSZ, valamint más érdekcsoportok eszközeként a román és keresztény értékek felszámolását, a románok keresztény hagyományainak és jogainak saját országukban történő megsemmisítését szolgálja.”

A tervezet megtárgyalásának határideje 2016. november 25-e volt. A kérdésben a szenátus a döntő ház. A jogszabályt azért nyilvánították hallgatólagosan elfogadottnak, mert a képviselőház nem vitatta meg a kitűzött határidőig.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?