RMDSZ: az önkormányzati vezetők fizetését is emelni kell

Méltánytalan az RMDSZ szerint, hogy az önkormányzati vezetők fizetése kisebb a 20 százalékos béremeléssel föléjük „emelt” beosztottaikénál.

„Az RMDSZ támogatja a megyei és helyi önkormányzatok alkalmazottainak 20 százalékos béremelését előíró kormányrendeletet, azonban módosító javaslatokat fogalmaztunk meg a szenátusi munkafolyamat során, hiszen a jelenlegi előírások igazságtalan és méltánytalan helyzeteket eredményeznek a közigazgatási hierarchiában. Elfogadhatatlan, hogy azon önkormányzati vezetők, akiknek nagyobb felelősségük van kisebb fizetést kapjanak, mint azok, akikre nem hárul ilyen kötelesség jogilag. Az RMDSZ az elmúlt időszakban is hangsúlyozta, hogy egy kiszámítható életpályamodellre van szükség a közigazgatásban dolgozóknak, hiszen számos esetben azzal kell szembesülnünk, hogy a helyi önkormányzatokban, a közszférában dolgozók alacsony bérezése szakemberhiányhoz vezet. Ugyanez igaz kell legyen a vezetői tisztségekre is” – mutatott rá Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, azt követően, hogy a parlament felsőháza elkezdte a kormány 2/2017-es rendeletének megvitatását.

A Bihar megyei szenátusi frakcióvezető hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés egy első lépést jelentene annak érdekében, hogy méltányos fizetést kapjanak a közalkalmazottak, azonban az RMDSZ kötelessége felhívni a figyelmet arra, hogy a sürgősségi kormányrendelet visszásságokat eredményez, amennyiben ebben a formában maradna.

„A kormányrendelet jelenlegi előírásainak értelmében egyes köztisztviselők bére meghaladná az önkormányzati vezetők fizetését. Ezt a helyzetet méltánytalannak tartjuk, hiszen a közigazgatási hierarchia legfelső szintjén a polgármesterek, alpolgármesterek és megyeelnökök, alelnökök állnak, ezért úgy lenne természetes, hogy ez a fizetésükben is tükröződjön, és ne keressenek kevesebbet, mint az általuk vezetett intézmények alkalmazottjai” – részletezte Cseke Attila szenátor.

Derzsi Ákos, a Szövetség Bihar megyei szenátora, a szenátus munkaügyi bizottságának tagja az RMDSZ módosító-tervezetének tartalmáról elmondta: „a 2/2017-es sürgősségi rendelet által okozott visszás helyzet megoldása érdekében az RMDSZ módosító javaslatban kéri, hogy töröljék az említett jogszabály azon előírását, amely kizárja a béremelésből az önkormányzati vezetőket.” Derzsi Ákos hozzátette, hogy a Szövetség a szakbizottsági munkálatok során iktatta módosító javaslatát, kifejtette: "amennyiben a parlament megszavazza a Szövetség indítványát, 20 százalékkal emelkedik a polgármesterek, alpolgármesterek, megyeelnökök és megyei alelnökök bére is, ezáltal elkerülnék a visszásságokat, amelyeket a kormányrendelet jelenlegi formája eredményezne a közigazgatásban"  ̶  vélekedett a szenátor.

A Grindeanu-kormány januárban fogadott el sürgősségi rendeletet a megyei és helyi közigazgatási alkalmazottak bérének 20 százalékos emeléséről. A jogszabályt a napokban vitatják a szenátus illetékes szakbizottságai, ezt követően kerül a felsőház plénuma elé. A rendeletről végső döntéshozóként a képviselőház szavaz majd.

Kimaradt?