Nem foltozgatást, új alkotmányt szeretne Kelemen Hunor

A jelenlegi alkotmány módosítása helyett egy új alaptörvény megalkotását tartaná az ország számára kívánatosabbnak Kelemen Hunor. Erről az RMDSZ elnöke kedden este nyilatkozott a Mediafaxnak.

A politikus szerint az alkotmánynak nem néhány évre, hanem néhány évtizedre kellene szólnia, ezért alapjaiban kell megújítani, nem pedig toldozni-foltozni a törvényt. „Ha rajtam múlna, új alkotmányban gondolkodnék. Más a szöveg logikája, koherenciája, ha újraalkotjuk a jogszabályt, és más, ha csak néhány paragrafust módosítunk" – mondta Kelemen.278429-kelemen-hunor

Korábban Victor Ponta kormányfő arról beszélt, hogy a módosított alkotmányt a jelenlegi ülésszak végéig el kellene fogadnia a parlamentnek. Az RMDSZ elnöke elmondta, ez a határidő szerinte csak akkor tartható, ha az alaptörvényről „már holnap" elkezdődik a vita.

Kelemen tájékoztatása szerint az RMDSZ több javaslattal is készül az alkotmányvitára. Leszögezte, továbbra sem értenek egyet azzal, hogy az alaptörvény Romániát nemzetállamként határozza meg. „Románia egységes és oszthatatlan állam, de nem nemzetállam" – hangsúlyozta.

Kimaradt?