Ezért veszélyes a Btk.-t módosító rendelet a DNA szerint

A büntetőjogot módosító sürgősségi kormányrendelet nem csak azoknak kedvez, akik eddig követtek el hivatali visszaélést, hanem azoknak is, akik ezután fognak - állapítja meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerdai közleménye.

„A kormányrendelet előírásai azoknak kedveznek, akik ezután fogják elkövetni a korrupciónak minősülő hivatali visszaélés bűncselekményét, és hasznot húznak a jogszabályból azok is, akik már elkövették ezt a bűncselekményt. Ha életbe lép a rendelet, bármilyen rövid időre is, a kedvezőbb jog elve alapján azok is élhetnek vele, akik ellen már kivizsgálás folyik, vagy vádat emeltek ellenük” – idézte az Agerpres a DNA állásfoglalását.

A korrupcióellenes ügyészség szerint mivel a sürgősségi kormányrendelet kivonja a szolgálati visszaélést a bűncselekmények köréből, a DNA-nak 2 151 bűnügyi eljárást kell megszüntetnie, egy részüket pedig lezárják.

A DNA rámutat, a legnagyobb hatása a 200 ezer lejben megállapított kárhatárnak lesz - ez alatt nem számít bűncselekménynek a hivatali visszaélés. Ezt a küszöböt tetszőlegesen állapították meg, bárminemű indoklás nélkül, ezért felmerülhet annak a lehetősége, hogy ez a rendelkezés bizonyos személyeknek hivatott kedvezni - mutat rá a vádhatóság, hangsúlyozva, hogy ugyanígy visszavetheti majd a korrupcióellenes küzdelmet az elévülési határidő öt évre való csökkenése is.

A DNA rámutat még, hogy a hivatali visszaélésre vonatkozó előírás, amely szerint „az (1) és (2) bekezdés nem vonatkozik jogszabályok kibocsátására, jóváhagyására vagy elfogadására”, mentesíti a felelősség alól a magas rangú közhivatalnokokat, akik kibocsáthatnak, jóváhagyhatnak vagy elfogadhatnak jogszabályokat.

„Eszerint egy jogszabály bármekkora kárt okozhat, kidolgozóit nem lehet felelősségre vonni” - magyarázza a közlemény.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?