Magyarázta a bizonyítványát az igazságügyi miniszter

Konzultatív a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleménye a Büntető törvénykönyv és a bűnügyi perrendtartást módosító rendeletekkel kapcsolatban - nyilatkozta Florin Iordache igazságügyi miniszter, majd hangsúlyozta, hogy a törvényekről a parlament dönt, a bírák és az ügyészek pedig végrehajtják azokat.

"A Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács szerdán reggel közzétett nézőpontját illetően ismétlem, hogy az csupán konzultatív jellegű. Egy hete már véleményezték a rendelettervezetet és továbbra is azt állítják, hogy nem szükséges a sürgősségi eljárás. Mi lehet annál sürgősebb, mint az, hogy nem egységes az igazságszolgáltatás gyakorlata? Egy év alatt a bíróságok különböző ítéleteket hoztak ugyanolyan ügyekben, ilyen helyzetben pedig úgy gondoltuk, hogy a kormány dolga ezt szabályozni, mivel a parlament nem élt alkotmányos kötelezettségeivel. A kormánynak kellett ezt szabályoznia sürgősségi rendelettel. Időközben ez a rendelet is a parlament elé kerül" - nyilatkozta Iordache a parlamentben.

A miniszter szerint a parlament jogi bizottságainak kötelessége azonnal átnézni a tervezeteket és eldönteni, hogy ezek módosításokra szorulnak-e a továbbiakban vagy sem. Az igazságügyi tárca vezetője szerint a témához kapcsolódó bírálatok a hatalmi ágak elkülönülését tagadják.

"Minden kommentár, amely nyilvánosságot lát, tagadja a három hatalmi ág létezését és a hatalmi ágak elkülönülését az államban. Én továbbra is azért harcolok, hogy a törvényeket itt kell módosítani, elfogadni és az önöké kell hogy legyen az utolsó szó" - mondta Iordache a parlamentben a szociáldemokrata képviselők csoportjának.

Iordache elmondta, szerette volna elmagyarázni a kollegáinak ezeket a törvényeket, mert "sajnos csonkítva kerültek nyilvánosság elé, mindenki úgy értelmezi a törvényt, ahogy akarja és mindenki másképp értelmezi". Florin Iordache igazságügyi miniszter ugyanakkor higgadtságra intette a tüntetőket.

A Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai egyöntetűen elutasították szerdán az igazságügyi minisztérium kérését, hogy véleményezzék a Büntető törvénykönyvet és a Büntetőjogi perrendtartási törvénykönyvet módosító rendeleteket, tekintve, hogy a kérés érvényét vesztette, miután a kormány elfogadta a rendeleteket. A CSM elnöke szerdán bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a Btk.-t módosító kormányrendelet miatt.

Címlapi illusztrációnk forrása: Agerpres

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?