Johannis: a PSD és Dragnea úgy reagáltak a referendum hírére, mint az óvodások

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és annak elnöke, Liviu Dragnea óvodásként reagáltak a büntető törvénykezés tervezete kapcsán kezdeményezett népszavazás hírére - mondta Klaus Johannis kedden. 

"A PSD és Dragnea úgy viselkedtek, mint az óvodában: 'Hívom apukámat, én is hívom apukámat, én a még erősebb bácsikámat hívom'' - mondta az államfő a szociáldemokraták és vezetőjük, Liviu Dragnea reakciójáról a népszavazás hírére. 

Hozzátette, a szociáldemokraták azóta fontolgatják tisztségéből való felfüggesztését, amióta államelnök lett, de ő nem hiszi, hogy a folyamatra valóban sor kerül. 

Johannis azt mondta, nincs tudomása arról, hogy a közkegyelemre és az amnesztiára vonatkozó kormányrendeletet a napokban elfogadnák. Hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg "a PSD-ben nagyon leszűkült a döntéshozók köre, tart afelé, hogy egy személyre korlátozódjon".  

Az államfő Sorin Grindeanu miniszterelnökről úgy vélekedett: olyan ember, aki ért a politikához, és akivel lehet tárgyalni. 

Megy az adok-kapok

Johannis hétfőn jelentette be, hogy népszavazást készül kiírni a kormány közkegyelmi kezdeményezése és a büntető törvénykönyv megváltoztatása ügyében. Kifejtette: a PSD-ALDE koalíció arra kapott választói felhatalmazást, hogy fizetés- és nyugdíjemelésről szóló választási ígéreteit teljesítse, miután azonban a büntetőjog megváltoztatását is a közbeszéd témájává tette, ebben az ügyben is "szembe kell néznie" a választók akaratával.

A koalíciós pártok szerint Johannis csak azért szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa. Sorin Grindeanu miniszterelnök cáfolta, hogy a tervezeteket társadalmi vita nélkül készültek életbe léptetni, Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök pedig azt állította, hogy Johannis képtelen elfogadni a jobboldal választási vereségét, és abban a reményben lázítja az embereket, szólítja utcára a tüntetőket, hogy nyárig sikerül félreállítania a kormányt.

Klaus Johannis államfő az utolsó, aki bűntető periratokról beszélhet, amikor "a bíróság bebizonyította, hogy csalással jutott néhány ház birtokába" - jelentette ki Dragnea. 

Dragnea hazugságnak minősítette az államfőnek a "periratok megtisztítására" vonatkozó állításait. 

'Én, általában, tartózkodtam attól, hogy az államfőt támadjam. A kormányprogramra koncentráltunk és túlléptünk az államfő által okozott és fenntartott cirkuszon, mert az emberek jólétét nem a Johannis nagy gyűlései hozzák el. Azt gondolom, hogy Klaus Johannis államfő az utolsó, aki bűntető periratokról, becsületes emberekről beszélhet. Mi egy olyan embert, családot látunk, aki csalással jutott néhány ház birtokába és ezt a bíróság bebizonyította. Persze senki sem mer továbblépni, hogy megvizsgálja, hogy van-e ennek bűntetőjogi vetülete. Ki merné ezt megtenni? Melyik romániai ügyész? Azok, akiket Johannis államfő nevezett ki?' - nyilatkozta a PSD elnöke a România TV műsorában. 

Dragnea: szó sincs a korruptak fedezéséről

Dragnea kifejtette, hogy a közkegyelmi törvény tervezetében nincs szó sem a korruptak fedezéséről, sem az okozott kár eltörléséről, sem gyilkosokról, erőszakot elkövetőkről vagy tolvajokról. 

"A kormánynak nem áll szándékában, hogy közkegyelembe részesítse a négy korrupciós bűncselekményt, azaz a vesztegetést és a vesztegetés elfogadását, a befolyással való üzérkedést és ennek a vásárlását. Kettő: tudni kell, hogy az a 80 millió eurós bírság, amit Románia kockáztat az Emberi Jogok Európai Bíróságán (CEDO), sok pénz. Három: minden okozott kárt meg kell téríteni, ez nem esik közkegyelem alá. Tehát nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a korruptoknak készül a közkegyelmi törvény. Hazug az az állítás is, hogy azok, akik pénzt loptak vagy csaltak, nem kell ezt visszafizetniük" - részletezte Dragnea. 

Dragnea "abszolút biztos" abban, hogy 99,9 százaléka azoknak, akik kivonultak az utcára, nem volt idejük a tervezetet elolvasni. 

"Van körülbelül 50 kivétel a közkegyelem alól. Az erőszakot elkövetők, a gyilkosok, a rablók nem részesülnek közkegyelemben. A drogkereskedők, terrorista cselekményeket elkövetők, a zsarolás, a pénzmosás, a mindenféle erőszakkal járó rablások nincsenek benne a tervezetben. A kormány azért kezdeményezte ez a jogszabályt, mert a börtönökben embertelen körülmények vannak. Szerencsésebb lenne, ha azok, akik büntetésüket töltik, de nem ítéltek őket sem halálra, sem bányamunkára, visszatérjenek és beilleszkedjenek a társadalomba" - mondta el a PSD elnöke.

A parlamentnek húsz napon belül kell véleményeznie a népszavazási kezdeményezést. Az elnök akkor is kiírhat egy referendumot, ha azzal a parlament nem ért egyet, vagy nem véleményezi a megadott határidőn belül. Romániában a választói névjegyzékben szereplő polgárok 30 százalékának részvétele szükséges egy referendum érvényességéhez, de a maga a népszavazás is konzultatív jellegű, eredményének figyelembevételétől a parlament eltekinthet.

Kapcsolódók

Kimaradt?